Ugrás a tartalomra
Az életben naponta előfordul, hogy nem az arra érdemesebbet szeretik.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek nem mindig szeretik rögtön azt, akik.
Alice Oseman
-
Néha olyasvalakiket is szeretünk, akiket nem kellene. Vagy éppen nem a megfelelő időben szeretjük őket. Úgy vélem erről nem is tehetünk.
-
Mindenki körül vannak olyanok, akik nem szeretik. Nem kell ahhoz rossz embernek lenni, hogy egyesek ne szeressék.
Elizabeth Moon
-
Az életben van úgy, hogy igazán szeretsz valakit, de az illető egyszerûen mégsem megfelelő számodra.
Jennifer Morrison
-
Néha olyasmiket is kell tennünk, amit nem szeretünk.
-
Akárkivel megeshet az életben, hogy nem olyankor kapja a megérdemelt vagy éppen a meg nem érdemelt pofonokat, amikor rászolgált.
-
Az emberek nem szeretik azokat, akikről úgy vélik, hogy jobbak náluk.
-
Előfordul, hogy akit szeretsz, nem az, akivel kész vagy összekötni az életedet.
-
Különös, de gyakran megesik, hogy életünk fontos személyiségei első látásra egyáltalán nem tetszenek nekünk.
Susanna Tamaro
-
Nem azt szeretjük, aki érdemes rá, hanem akit szeretünk.
Konrád György