Ugrás a tartalomra
Az életben vannak meghatározó pillanatok, amikor az ember sok mindent megtud önmagáról. Ez a tudás a tapasztalat-betétszámlára kerül, és később, szükség esetén kiveheti onnan a félretett "összeget".
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak az életben pillanatok, amik jobban számítanak, mert mások, mint a többi: fordítanak a sorsunkon, és valami elkezdődik, vagy éppenséggel lezárul. Az a legkülönösebb bennük, hogy az ember pontosan tudja, mikor érkezett el egy ilyen ponthoz.
Karády Anna
-
Az életben időnként adódik egy-egy olyan pillanat, amikor fontos utak találkoznak, és ezt az ember abban a pillanatban felismeri, amikor éppen megtörténik.
Robin Cook
-
A legtöbb ember élete során valamikor megtanulja, hogy tetteinek következménye van, és azt is, hogy sokszor nem is rajta múlik a dolgok végkimenetele, ezért aztán a legrosszabb lehetőséget is számba kell venni cselekvés előtt.
-
Minél többet tud valaki önmagáról, annál többet tud az életről.
Müller Péter
-
Mindannyian követünk el hibákat, de ha tanulunk valamit minden átverésből, megtévesztésből, és nem hagyjuk, hogy újra megtörténjen, akkor a tapasztalat nem veszteség, hanem egy életre szóló nyereség. Egy percig sajoghat a büszkeségünk, de a jövőnk jobb lesz tőle.
-
Gyakran összetévesztjük a tapasztalatot a tanulással. A tapasztalat önmegismeréshez vezet, bölcsességet, az élet megbecsülését adja. De hogy ebből tanulunk-e, az a következő akadálynál fog kiderülni.
-
Az életnek megvannak azok a pillanatai, amikor minden kristálytisztává válik, és az ember tudja, hogy melyik úton kell tovább haladnia, meg hogy honnan kell elmenekülnie.
-
Mindenki annyit tudhat a saját életéről, hogy még éppen el tudja viselni azt, egy jottányival több ismeret már a létüket ingatja meg.
Moldova György
-
Mindannyiunkban ott lappang a sikerhez szükséges képesség. Az élet újra meg újra bebizonyítja, hogy ha felhasználjuk azt, amink van, még több felhasználnivalóhoz jutunk. Ha pedig nem használjuk, akkor elveszítjük.
Zig Ziglar
-
Minden ember életében akad pár pillanat, mikor választásra kényszerül. Néhányan észre sem vesszük, hogy megtörténik, a többség nem is tud előre tervezni, de mindig van egy pillanat, mikor az egyik utat választjuk a másik helyett, és ennek életünk hátralevő részében viselnünk kell a következményeit. Ettől függ, milyen emberek leszünk, mások és saját magunk szemében.
Fredrik Backman