Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az elfogulatlan odaadásnak semmi köze sincs a "vak hithez". Nem azon múlik a dolog, hogy vakon higgyünk, hanem azon, hogy ne helyezzük a "vak ítéletet" az eleven hatás helyébe.

Rudolf Steiner
🔮 Jövőkép 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Semmit sem jelent hitet tenni az életet objektiváló és felmagasztosító eszmék mellett, ha ennek semminemû hatása sincs egyéni életünk alakulására, hanem csupán ünnepélyes alkalmakra szól. Thomas Mann
  2. Nem jó vakon hinni. De, lássátok, édes véreim, éppen oly rossz vakon nem hinni. Ha valaki bedugná a fülét, mikor beszélni akartok, azt mondanátok-e róla, hogy okos ember? Nem, inkább azt, hogy hallgasson ki benneteket; rajta áll aztán hinni, vagy nem hinni, fogadni vagy nem fogadni, amit mondtatok. Arany János
  3. Az alkalmatlanságot nem szabad vak hûséggel jutalmazni.
  4. A vak elkötelezettség egy elmélet mellett nem intellektuális erény, hanem intellektuális bûn. Lakatos Imre
  5. Nem hiszek semelyik vallásban sem. Semmi közöm a halhatatlansághoz: elég nyomorultak vagyunk ebben az életben is, mindenféle más életen való abszurd spekuláció nélkül is. George Gordon Noel Byron
  6. A vallás nekem nem istenlátás, hanem üdvösségügy. Nincs köze az elhivéshez és a hitvalláshoz; a világképtől megtisztított religio minél erősebb, annál némább. Németh László
  7. A hit nem józan megfontolás vagy logikus gondolkodás kérdése, hanem azon múlik, hogyan éli az életét az ember. Orhan Pamuk
  8. A megvilágosodás inkább nem tudás, mint tudás; inkább nem tanulás, mint tanulás. Egy második, egy választott naivitás anélkül, hogy teljesen megfeledkeznénk az időközben megismert ellentmondásokról és összetettségről. Inkább megadás, mint következtetés, inkább bizalom, mint szervezés, de leginkább kegyelem. Semmilyen ismert program, szertartás vagy erkölcsi gyakorlat segítségével nem juttathatjuk el magunkat a megvilágosodáshoz. Richard Rohr
  9. Nem tulajdonítok nagy jelentőséget annak, amit nem lehet megfelelő módon megfigyelni. Számomra a hit a vak gyengeség egy formája, és annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, milyen vigaszt képes nyújtani a... spiritualitás iránt fogékony személyeknek, én magam továbbra is csak az empirikus bizonyításban és a logikában bízom.
  10. Nem arra törekszünk, hogy örökkévalók legyünk, hanem arra, hogy a dolgok és tettek ne veszítsék el előttünk azonnal értelmüket. Akkor megmutatkozik a semmi, amely körülvesz minket. Antoine de Saint-Exupéry
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat