Ugrás a tartalomra
Az elmezavarban elsőként az ismerős dolgok tûnnek el, és ami a helyükre kerül, az nagy gond, nemcsak azért, mert nem értjük, hanem mert nem tudjuk másoknak elmagyarázni. Az őrült átél valamit, ám fogalma sincs, hogy mi az, vagy honnan is származik.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokszor az ún. őrültség vagy elmezavar lényegében azt jelenti, hogy az ember emlékszik valamire, de fogalma sincs, mire, és nem is tudja, hogy emlékszik.
Feldmár András
-
Valahányszor szembesülök vele, mindig újra és újra elképeszt, milyen erővel képesek az intenzív negatív érzelmek kiszorítani a józan gondolkodást. A létrejövő átmeneti elmezavar nem csak a pillanatnyi érzékelést torzítja el, de a jövővel kapcsolatos elvárásainkat és önértékelésünket is.
-
Az, ami volt, elmúlt rég,
nem maradt semmilyen emlékkép.
Elmezavar, összekavar,
közben beveszek valamit még.
Intim Torna Illegál
-
A szerelem őrült dolgokat hoz magával, a feje tetejére állítja a világot. Áthághatóvá teszi a korábban sérthetetlen szabályokat, olyan dolgokra veszi rá az embert, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.
-
Felejteni akar - mindent, mindent elfelejteni. Mintha minden, ami eddig történt, csak álom lett volna. Elmúlt, szétfoszlott, elég volt - elege van a régi életéből, a régi érzelmekből. Újnak, idegennek, védtelennek érzi magát, kiforratlannak, akinek mindent elölről kell kezdenie. Teljesen idegen ebben az új világban, telve félelemmel.
Agatha Christie
-
Így szokott ez lenni az ismeretlen dolgokkal, megrémítik az embereket. Főként, ha ezek az ismeretlen dolgok halványan azokra a rémképekre emlékeztetnek, amelyek önnön kárhozott elméjük legsötétebb zugaiba fészkelték be magukat.
-
Könnyen összemosódik a határ a képzelet és a valóság között. Sőt nem is határvonal ez, hanem széles, szürke tartomány, elég nagy, hogy könnyen eltévedj benne. Amit elképzelsz, létezni kezd, életre kel.
Ian McEwan
-
A szerelem jön és megy, és az ember előtte se ismeri ki magát, meg utána se ismeri ki magát, és legfőképp akkor nem ismeri ki magát, amikor itt van.
Robert Seethaler
-
Nem tudom, mi lesz ezután. Nem tudom, meddig tart. Nem látom a végét. A jövő számomra már nagyon rég elveszett. Csak az itt és most van, a múlttal megmérgezve. A jövő ismeretlen. Félek az ismeretlentől. A holnaptól. Minden egyes elkövetkezendő perctől.
-
Tudom, mi van ott kint a sötétben. És rettegek tőle. Az embernek elvileg az ismeretlentől kéne félnie, de a tudatlanság is boldogít, ha a tudás ennyire rémisztő.
Laurell Kaye Hamilton