Intim Torna Illegál

Idegen arcok néznek ránk, Akik az álmainkat ellopják, Azok a fénybe lépve olvadnak el, Aki tiszta, annak félni nem kell, Mer` az álnok a saját kardjába dől, Ha kitör belőlünk a teremtő erő.

Lehet, úgy tûnik néha, Hogy feladom, A szívem megpihen, De túl a szavakon Van valami, ami mindig hajt, És elûz előlem minden bajt.

Az élet forgó színpadán a jó meg a rossz is megtalál.

Megtöltöm veled a szívem A töltényed betalált Ha lenne egy második énem Azt veled összeláncolnám Ha a Világ egyszer véget ér Én akkor is ott leszek veled A tûz, ami bennem lobog Melegítse át a szívedet.

Már régen csődöt mondott benned az érzelem, Az utánad maradt üresség lesz holnapra a sebhelyem.

Arra kellek, hogy ne legyél egyedül, engedd el a lelkem, menekül. A kivetett hálód szorul a nyakamon, engedj szabadon!

Én csak úszom az árral, nem zárom be az ajtót. A kulcs legyen nálad. Az, aki tegnap mindent megígért, ledönti holnap a várad.

Az úton hajnali félhomály, A hold az égen, a busz nem jár. Szürke ország, szembe szél, Magányos madár enni kér. Reggel harcba indulok, Megpihenni nem tudok. Lebegek két világ között, Otthonom ködbe vész.

A küzdelem, ami hozzád hû marad, Az érzelem, mikor a szíved meghasad. Tegyen erősebbé a fájdalom, ha nem pusztít el, Tegyen erősebbé! Sebhelyed, ami nem múlik soha, A sors keze, ami hozzád mostoha, Tegyen erősebbé, ami nem öl meg, Tegyen erősebbé!

Érted bármit megteszek Nélküled én elveszek Nem ég bennem úgy a tûz Ha engem messze elkerülsz Hogyha nem hallom szavad A lelkem többé nem szabad Minden sóhaj fojtogat Nem vívok többé harcokat.

Amit keresek, olyan szeretet, Amiben nem kell játszani szerepet. A szó elszáll, az emlék megmarad; Teremtsél világot önmagad.

Hiába nézel a szemembe, Esténként ugyanúgy veszem be A gyógyírt, Ami az emlékedtől végleg elszakít. Hiába nézel a szemembe, Többé már nem veszem kezembe A képed, Ami az emlékeddel együtt elégett.

Az élet egy kísérlet, hogy ki marad ember és kiből lesz kísértet.

Öntsél mindent a földre! Szabad az ég fölötted. Ami lefele húzna, Ott van már mögötted.

Dobj egy kötelet nekem! Én kihúzlak téged a mélyből, Ahova nem menne senki Csak úgy le a jókedvéből.

Menekül minden a földről, ami nem bírja már nézni, hogy az állatokat, sem az embereket nem hagyják tovább élni. És a nyakába kötnek mindent, hogy érezze a súlyát, ha elszabadulna, csak annál jobban meghúzzák a pórázt.

Minden nap ugyanúgy kószál el. Ugyanaz a vágy, ugyanaz a reggel. Néhány régen őrzött emlék ezer mérföldenként tör fel.

Meg kéne tisztulnod, ahhoz gyónni kéne. De ahhoz, hogy gyónhassál, vétkezzél már végre!

Felhívott, hogy átjönne, nem tudja, mér` van felette felhő fenn az égen. Ha rájönnék a válaszra, én lennék kiválasztva hősnek az életében.

Elbánt veled az érzelem, nem segített az értelem. Körbe-körbe egy tengelyen, forogsz és nem fog meg semmi sem.