Ugrás a tartalomra
Az ember, a kutató tévedhet; az emberiség, a kutatás sosem téved, ezért megállíthatatlan az emberi civilizáció fejlődése.
Kapcsolódó idézetek
-
Az embernek sohasem kell restelkednie egy tévedés bevallásán. Ezzel azt mutatja, hogy fejlődik, és ma okosabb, mint tegnap.
Jonathan Swift
-
Mindig fejlődik az ember, mindig lehet új dolgokat tanulni.
-
A tudós feladata a keresés, szüntelen kutatás. És ha talált valamit, ha felért egy csúcsra, akkor látja csak, milyen nagy terület nyúlik előtte, amely még teljesen ismeretlen, feltárásra, kutatásra vár. Szóval, ha a keresés sikerrel jár, akkor egyre több és több keresnivalót talál. Nem tudom, végére ér-e ennek valaha az emberi tudomány, más szóval, lesz-e valaha idő, amikor mindent tudni fogunk, amit tudni érdemes. (...) Mindinkább az a meggyőződésem, hogy az ember sohasem jut majd a tudomány végére, sőt ellenkezőleg, minél többet tudunk, annál kevesebbet ismerünk ahhoz képest, amit ismerni szeretnénk.
-
A kísérleti és az elméleti kutatás mindig egymásra van utalva. Egyik sem juthat előre a másik nélkül.
Max Planck
-
Nincs olyan tudományos kutató, aki munkája során írásban vagy szóban, kimutatható, bizonyítható módon még ne tévedett volna, illetve ne állított volna olyat, amit a tudomány fejlődése később megcáfolt. Ebben semmi szégyellnivaló nincs, a tudomány fejlődésének ez a szabályszerû útja. Aki a tudományban csalhatatlannak tartja magát, az előbb-utóbb minden tekintélyét elveszti. A kívülállók - esküdtek, védőügyvédek, ügyészek - ezt nem így látják: ők hajlanak arra, hogy a tudománnyal a csalhatatlanságot társítsák gondolatban, és azonnal ráhúzzák a vizes lepedőt arra, aki valahol, valamiben már bizonyíthatóan tévedett.
Venetianer Pál
-
A természettudomány fejlődése mintha exponenciális lenne. (...) Ezer évet és egyetlen napot nem lehet mindig megkülönböztetni.
Teller Ede
-
A történelem (...) a változások folyamata, vége aligha lehet az emberiség kiveszéséig.
-
Semmi sem gátolta annyira a tudomány haladását és új tudományos feladatok, új kutatási területek kijelölését, mint az, hogy az emberek önbizalom híján oly könnyen kimondják valamire: ez lehetetlen.
Francis Bacon
-
Az emberiség kalandvágyó és felfedező faj, sohasem elégszik meg azzal, amit már elért, és mindig távolabbi célok felé tör.
-
Csak élő tudomány létezik. Az emberiség tudása nem őrizhető meg folyamatos kutatás nélkül.
Pálinkás József