Az ember a tízperces élete egy-egy szakaszán ránéz az öregedő Dunára, mint a feleségére, bár ismeri minden következményét, mégis kitör és megkérdezi, hogy szeretsz te engem egyáltalán.

Kapcsolódó idézetek

1. Szeretlek, szeretlek. Nem is csak úgy, mint férfi a nőt, mint férj a feleségét, hanem mint vízbe fúló a megmentőjét, mint az olyan vízbe fúló, aki már évek óta rúgkapál, és a megmentője évek óta húzza-vonszolja kifelé. Szobotka Tibor
2. Én is úgy élek, akár egy kamasz, a mai napig eljárok edzeni, és ha tükörbe nézek, csak csodálkozom, ki az az öreg ember, aki visszanéz rám. Viszont ha a feleségemre nézek, aki idősebb, mint én, nem egy öregasszonyt látok magam előtt, hanem azt, akit először megláttam és beleszerettem. Müller Péter
3. Az ember, ha öregszik, szeret visszatérni a múlthoz. Szeretné átérezni, amit régen érzett. Agatha Christie
4. Tudom, a Dunán addig lefolyik a víz, nem is kevés - és hogy pereg a naptárlap. Azt mondod majd, C`Est la vie, mert néha az örökké csak három évig tart.
5. Hosszan nézek el utánad, S mint örvény a víz alatt, Meg-megkapja és sodorja Lelkemet egy gondolat Tán utolszor láttalak most, Vagy ha látlak ezután... Csak most érzem, hogy szeretlek, Hogy szeretlek igazán. Gyulai Pál
6. Kezdek azon tûnődni, vajon ezt jelenti-e, ha az ember szerelmes. Darabokra téped magad, hogy a másik egész maradhasson.
7. Ránézett, s nem látott egyebet. Ilyen a szerelem: az embert pár pillanatra elragadják gondolatai; a szeretett nő megérkezik, s rögtön elenyészik minden, ami nem rá vonatkozik, s tán nem is sejti, hogy néha egész világot töröl ki belőlünk. Victor Hugo
8. Az ember élete olyan, mint a patak. Néha megzavarodik, és törve-zúzva kiárad, de mindig visszatér a mederbe. Fekete István
9. Arra gondoltam, mióta élek, készültem rá, hogy a felesége legyek, s most itt vagyunk, közel a célhoz, közelebb, (...) mint bármikor, csak éppen megöregedtünk, s ő éppúgy nem szeret már azzal a szomorú hevességgel, ahogy valaha szeretett, ahogy az én érzelmeim is elfáradtak és kihûltek. Úgy indulunk neki az életnek, mint az útitársak, akik, mikor Isten tudja, merre sodorja a hajójukat a szél, egymásba kapaszkodnak, és elmesélik egymásnak nyomorult emlékeiket, mert ugyanarra emlékeznek, és ugyanarról a szárazföldről tudják, milyen volt rajta élni, míg ki nem csapódtak róla a tengerre, és ugyanazt az eget látták fényleni és kékleni, amikor még nem dörgött. Szabó Magda
10. Valahányszor szerelembe esik az ember, ugyanannyiszor ki is ábrándul. Nora Roberts