Ugrás a tartalomra
Az ember általában reggel döbben rá, hogy jóval többet is alhatott volna. Ekkor azonban késő már. Kezdődik a nappal, s én, még mindig a szerelemnél maradva, azon tépelődöm, hogy évezredek óta erről szól az élet és a mûvészet, s mégis, ahány megfogalmazás, annyiféle arculat. Ezzel ellentétben a reggel mindig egyforma, fel kell tápászkodni: irány a fürdőszoba, a konyha, az iroda. Hallottunk már gyöngyéletről, de gyöngyreggelről soha.
Kapcsolódó idézetek
-
Hogyan tudnál felkelni reggel,
ha nem tudnád: éjszaka vár?
Dolgaidat elvégzed nappal,
és az este újabb kapukat tár.
Ezért életed mindig boldogsággal mérd!
Demjén Ferenc
-
Jön egy nap. Aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit. Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami. És este már másként gondolsz a következő reggelre. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem más is. Valaki más. Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyûg a feladat, és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd hangját, érezd érzéseit, láthasd szemeit. Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni kincseidből, hogy szebbé tehesd életét. És a reggel többé már nem nyûg, a reggel többé nem kötelesség, a reggel már Õ. Létezik ilyen reggel.
Csitáry-Hock Tamás
-
Az élet mindenütt egyforma és mindenütt unalmas, mert az élet: az emberek társasága és azok a szokások, amelyek mindenüvé követik az embert. A reggeli felkeléstől az esti lefekvésig bizonyos sematikus pontossággal ismétlődik minden - a változatosságot csak a gondolatok hozzák, a gondolatok, amikbe a végén szintén belefárad az ember.
Erdős Renée
-
Van valami, amit jó, ha nem felejtünk el, mikor a feje tetejére fordul a világ. Eljő a reggel és az élet megy tovább. Összeszedjük magunkat és elmegyünk vásárolni, újrakezdjük szerelmi életünket, vagy visszamegyünk dolgozni. Ne felejtsük el, hogy mindig minden jóra fordul.
-
A rendes emberi életben az időnek nagyon színes és változatos jelentősége van. Az ember felébred reggel és élni kezdi az idő millió kis tarka fejezetét. S ahogy telik a nap, az idő mindig jelent valamit, mindig hoz valami újat és meglepőt az ember életébe. Percről percre fûződnek egymásba a történések gyöngyszemei s még akkor is, amikor semmi sem történik, maga az időben rejlő lehetőség elég ahhoz, hogy érdekessé tegye az életet. A váratlanra való várakozás teszi az ember életében izgalmas élménnyé az időt.
Wass Albert
-
Az ember nem ébred arra egy nap, hogy "Na, eljött a nagy pillanat, mától kezdve bûnöző leszek". De néha az élet mégiscsak így rendezi a dolgot.
-
Az élet unos-untalan ismétli önmagát, a nap valahányszor reggel kezdődik, és az ágyban ér véget.
Vavyan Fable
-
Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el!
Müller Péter
-
Éjjel, amikor az ember nem alszik, a gondok megsokszorozódnak, megnövekednek, ahogy halad előre az idő, úgy sötétülnek el a holnapok, a legrosszabb a nyilvánvalóval válik egyenlővé, többé semmi nem tûnik lehetségesnek, legyőzhetőnek, semmi sem tûnik megnyugtatónak. Az álmatlanság a képzelődés sötét oldala. Én ismerem ezeket a komor és rejtélyes órákat. Reggel az ember zsibbadtan ébred, addigra a katasztrófa-forgatókönyvek túlzássá válnak, a nappal eltörli az emléküket, felkelünk, megmosakszunk, és azt mondjuk magunkban, menni fog. Néha azonban az éjszaka előrevetít valamit, néha az éjszaka tárja fel az egyetlen igazságot: az idő múlik, és a dolgok soha többé nem lesznek olyanok, mint voltak.
Delphine de Vigan
-
Reggel kinyitjuk a szemünket, az élet pedig alig várja, hogy ránk zúdítson egy újabb "Jusson eszedbe!" és "Ne feledd!" lavinát. Nincs időnk gondolkodni, levegőt venni. Felébredünk, és elkezdjük átrágni magunkat az aznapi teendőhalmon, mert holnap újabb jön.
Fredrik Backman