Az ember azt hiszi, hogy már mindent látott. Aztán még ennél is többet lát. És akkor a tudatunk úgy marad a levegőben, vékony kis cérnaszálakon függve, amelyek a beláthatatlan magasból csüngenek alá. És ezeket a cérnaszálakat a legkisebb fuvallat is elszakíthatja.

Kapcsolódó idézetek

1. Micsoda kis rész jut egy-egy emberre a végtelen és mérhetetlen időből! Milyen gyorsan eltûnik ez is a feneketlen időben! Milyen kis rész az egész anyagból! Milyen kis hányad a világlélekből! S az egész földnek mekkora kis rögén csúszol-mászol! Gondold meg mindezt... Gondold meg, hogy ami téged láthatatlan szálakkal ide-oda rángat, az benned van elrejtve... Marcus Aurelius
2. Az ember egyszer csak rádöbben, hogy vége, végleg. Nincs visszaút, érzi az ember. És ekkor jön el a pillanat, mikor felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk, hogy már azelőtt, hogy gondoltuk volna. Jóval azelőtt. És az emberben ekkor tudatosul, hogy minden csak egyszer történik meg és bármennyire szeretnénk is, ugyanaz az érzés már sose lesz meg. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett.
3. Nem igaz, hogy minden elmúlik és mindent elfelejt az ember. Az csak látszólagos. Minden, ami volt, az van is, csak vissza kell gondolni s az öntudat mélyéből lassan felemelkednek, emlékezetünkben megelevenedik és újra él minden.
4. Az ember megérzi a különbséget: a pillantás csak átfut, mint egy zseblámpa jelentéktelen fénykévéje, de a nézésnek hőfoka van, érezni, arcon, szemen, mindenütt, és néha apró, finom hegye van, mint a tûnek, és néha olyan, mint egy kéz, megérinti az ember arcát. Bor Ambrus
5. A felkavarodott, zaklatott, téveszméktől hemzsegő tudat az iszapos vízhez hasonlít, amelyen nem látunk át, és ami nem is iható. Ám, ha hagyjuk a tudatot megnyugodni, a légzésfigyelés módszerével elmélyedünk a tudatunk mélyebb rétegeiben, az olyan, mint amikor egy lavór iszapos vizet hagyunk leülepedni, hogy az iszap magától leereszkedjen az edény aljára, és így a víz lassan visszaszerzi eredendő tisztaságát és átláthatóságát. Laár András
6. A világ tele van olyan dolgokkal, amelyeket nem látunk, mégis tudjuk, hogy vannak, és igaznak hisszük őket. Gondolataink például állandóan és élénken megtapasztalhatóan jelen vannak, mégsem tudja senki, hogyan keletkeznek. Nem lehet okát látni, nincs szaguk vagy kiterjedésük, mégsem merül fel bennünk a kétely, hogy esetleg nem lennének valóságosak. Az álmokkal ugyanez a helyzet. Mindannyian álmodunk, de csak találgatni tudjuk, hogyan és miért.
7. Az ember... kibogozhatatlan kapcsolatban áll az egész valósággal, ismerttel és megismerhetetlennel... egy plankton, egy pislákoló foszforeszkálás a tengeren, a forgó bolygók, a táguló univerzum, valamennyi összekapcsolódik az idő rugalmas fonala által. A visszavonuló tengerár hagyta tócsából érdemes föltekinteni a csillagokra, majd ismét visszapillantani a kis tócsára. John Steinbeck
8. A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött. Réczey Kata
9. Ha magasan vagyunk, mindent kicsinek láthatunk. Akkor már nem fontos a dicsőségünk, szomorúságunk. Nyereségünk és veszteségünk egyaránt odalent marad. A hegy csúcsáról látod azt is, hogy milyen nagy a világ, milyen tágas a szemhatár. Paulo Coelho
10. Az évek százával és ezrével múlnak el, de mi egyebet láthat bármelyik ember is az életből, mint néhány nyarat, néhány telet? Ránézünk egy hegyre, és azt mondjuk: örökkévaló. Annak is látszik... de az idő haladtával a hegyek kiemelkednek és eltûnnek, a folyók megváltoztatják az irányukat, a csillagok leesnek az égről, és hatalmas városok süllyednek a tengerbe. (...) Minden változik. George R. R. Martin