Ugrás a tartalomra
Az ember azzá válik, amit tesz. A tetteink visszahatnak ránk. A jótettek, az erények egyre jobbá tesznek, a rossztettek, a bûnök lehúznak, beszennyeznek bennünket. Tetteink beépülnek a személyiségünkbe. Nem tudunk úgy jók lenni, hogy ezáltal egyre jobbakká ne váljunk. Nem tudunk úgy törekedni az igazságra, hogy ne váljunk egyre inkább igaz emberré.
Kapcsolódó idézetek
-
A szokásaink építhetnek vagy rombolhatnak bennünket. Amit ugyanis rendszeresen végzünk, az visszahat ránk, és nagyban befolyásolja, hogy milyen emberré válunk.
-
Ha gyakran ismételgetünk egy gondolatot, tett lesz belőle. Ha sokszor ismételgetünk egy tettet, szokássá válik. A gyakran ismételgetett szokás merev személyiséget eredményez. A merev személyiség pedig a végzetünkké válik.
Ruby Wax
-
Mindannyian bûnhődni fogunk, akárhogy is alakul. Az az élet egyik törvényszerûsége, az emberek bûnhődnek. Bûnhődnek, amiért jók voltak, bûnhődnek, amiért rosszak voltak.
John Hoyer Updike
-
Egy ember elkövethet hûtlenséget, aljasságot, igen, a legrosszabbat is, gyilkolhat, s belülről tiszta marad. A cselekedet még nem az igazság. Mindig csak következmény.
Márai Sándor
-
A döntéseink és a tetteink tesznek azzá minket, akik vagyunk. A környezetünk csak egy jó tanár, mely feladja a leckét, az élet leckéjét, és mi megmérettetünk, ő pedig leosztályoz minket. Nem a tanárt kell hibáztatni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük.
-
A gondolatok szavakká válnak, a szavak tettekké, a tettek pedig az ember végzetévé.
-
Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és más emberekről, a dolgok és más emberek megváltoznak vele szemben. Radikálisan változtassuk meg gondolatainkat, és el fogunk képedni, milyen hatással lesz életünkre. Az ember nem azt vonzza, amit szeretne, hanem ami rá hasonlít. Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját magunk.
-
Minden cselekvés meghozza a maga következményét, mint ahogy a magból kihajt a fa, s ebből kisarjad a gyümölcse. A tettek és következményeik idézik elő minden élőlény sorsát. Jó az, ami a törvény töretlen érvényesülését szolgálja, és elősegíti a folyvást magasabbra fejlődő kibontakozást; rossz az, ami ezzel ellentétesen, gátlóan hat. A helyes tevékenység jó, emelkedő, tisztuló sorsot eredményez, a rossz viszont hanyatló, zavaros, bukás felé sodró sors előidézője.
Polgár Ernő
-
Ha az ember a legjobbat hiszi valakiről, akkor életre hívja benne a legjobbat. Az embereknek javukra válik, ha hiszünk bennük. Ezt újra és újra tapasztalom.
Agatha Christie
-
A tudatosan elkövetett bûneink lehúznak, a rossz döntéseink, át nem gondolt cselekedeteink szabadságunkat, emberi méltóságunkat nemcsak beszennyezik, de össze is törhetik.
Böjte Csaba