Az ember csak igazi közösségben nyerheti el személyes identitását, csak ott alakíthatja ki azokat a kapcsolatokat, amelyekre bánatában, örömeiben, esetleg szenvedésében szüksége van.

Kapcsolódó idézetek

1. Igazi közösség csak ott jön létre, ahol az emberek rejtélyes módon szeretik egymást. Vagyis barátok. Minden érdeken, valláson, politikán, társadalmi helyzeten és világnézeten túl. Müller Péter
2. Csak akkor van közösség, ha megjelenik a hûség. Ahol nincs hûség, ott csak csoportról beszélhetünk. Csányi Vilmos
3. Az ember csak tetteivel formálhatja személyiséggé önmagát. Ancsel Éva
4. Az ember egyedül van az érzéseivel és a gondolataival, és csak ha jól érzi magát a bőrében, akkor áll készen a társas kapcsolatra. Csernus Imre
5. Az ember legnagyobb örömét, de legnagyobb fájdalmait is a családban, az emberi közösség legalapvetőbb sejtjében éli át.
6. Csak az az ember, aki tudja, hogyan kell egyedül és örömmel létezni, telik meg olyannyira szeretettel, hogy képes legyen megosztani. Akár idegenekkel is. Osho
7. Magányában, félelmében és kétségbeesésében az ember csak ideig-óráig nyerhet vigaszt egy másik embernél. És ettől a félelemtől való megszabadulásában végül csak önmagára számíthat. Ehhez pedig önmagában és a saját erejében kell hinnie.
8. Akkor maradhat csak igazán ember az ember, ha kapcsolatban áll másokkal; aki magányosan, csak magára gondolva él, az egy idő után szegényesnek, sőt elviselhetetlennek találja életét, s különböző méltatlan módokon igyekszik jobbulást találni.
9. Lehetünk közösségben is mérhetetlenül egyedül. Ki ne emlékezne gyermekkora riadalmas perceire, óráira, amikor a legderûsebb, legszebb családi körben is egyszer csak úgy érezte, árva a mindenségben? Mert más is kell az embernek a magány eloszlatásához a törődésnél, a gondoskodásnál, de talán még a szeretetnél is, hiszen az leginkább csak puszta aggodalom, óvás, gyakorlott erkölcsi szokás. (...) Szükség van egy lényre, valamire-valakire, aki szívünk-lelkünk értője-érzője, bensőséges társ, örökkön nekünk, velünk, miattunk való teremtés.
10. Csakis a szervezett közösség válik alkotó erővé, kedves barátom! Az ember egymagában elvész, míg a közösségben minden törekvés megtalálja a maga helyét, és együttesen hozzájárulnak minden egyén felemeléséhez, valamennyi közösség együttes tevékenysége pedig közelebb viszi az emberiséget Istenhez. Liviu Rebreanu