Akkor maradhat csak igazán ember az ember, ha kapcsolatban áll másokkal; aki magányosan, csak magára gondolva él, az egy idő után szegényesnek, sőt elviselhetetlennek találja életét, s különböző méltatlan módokon igyekszik jobbulást találni.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember csak a magafajtával tud együtt élni, olykor még azzal sem; mert nehéz elviselni azt, ha a másik pont olyan, mint ő. Johann Wolfgang von Goethe
2. Az ember is csak akkor fordul önmaga felé, csak akkor gondol túl sokat önmagára, ha nem találja azt az értelmet, mely az életét "megélésre méltóvá" tehetné. Viktor Emil Frankl
3. Az ember csak akkor lehet igazán szabad, ha ugyanolyan szabad emberek között él; már egyetlen lény rabsága is sérti az emberiséget, és tagadja mindenki más szabadságát. Mikhail Aleksandrovich Bakunin
4. Aki magányosan él, annak tisztességesnek kell lennie önmagához, és némileg büszkének is, ha nem akar mélypontra süllyedni annak az egyetlen embernek a szemében, aki még megmaradt neki, ő maga. Eduard Petiska
5. Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. Megbolondul az ember, ha nincs senkije. Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel. Mondom neked! Mondom neked, az ember belébetegszik a magányosságba. John Steinbeck
6. Épp elég nehéz egyedül lenni akkor is, ha nincs, akit szeressünk, de ha az embernek van valakije, akkor kétszeresen nehéz elviselni a magányt, akkor... nem tudja kitölteni, színessé tenni az életét.
7. Amíg tágnak érzi maga körül a világot az ember, nem sokat törődik másokkal; mikor azonban szorult helyzetbe jut, jól körülnéz, hogy (...) nincs-e a közelben valaki, aki segíthetne. Ioan Slavici
8. Az ember nem akkor magányos igazán, ha nincs senkije, hanem amikor bebizonyosodik: tévedett, amikor azt hitte, hogy van valakije. Moldova György
9. Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt! Márai Sándor
10. Az a legrosszabb abban, ha valaki igazán egyedül van, hogy eszébe jut, hányszor kívánta, hogy bárcsak hagyná békén mindenki. Aztán amikor megteszik, békén hagynak, kiderül, hogy az illető borzalmas társaság a saját maga számára. John Green