Ugrás a tartalomra
Az ember csodálatosan leleményes a halovány ígéretek kieszelésében, majd hasonló találékonysággal talál ürügyeket, hogy kibújhasson alóluk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberi értelem meglepő dolgokra képes - kicselezi, becsapja magát, és visszavonul, hogy ne mondjon csődöt egy olyan helyzetben, amely számára logikailag nem felfogható.
Natascha Kampusch
-
Az embert rá lehet venni a legabszurdabb dolgok elkövetésére, aztán vidáman kitalálja rá a legátlátszóbb racionalizációt, hogy megmagyarázza a dolgot önmagának.
Douglas Adams
-
Az ember abban a csapdában vergődik, hogy egyszerre akarja megvalósítani a maga álmodó ártatlanságát és megőrizni a maga álmodó ártatlanságát.
Paul Johannes Tillich
-
Az embernek (...) bámulatos képessége van arra, hogy ellentmondásokban higgyen.
Yuval Noah Harari
-
Az ember megpróbál mindent a legjobban csinálni, de közben szinte biztos benne, hogy a lehetetlenre vállalkozott.
Angelina Jolie
-
Ha az ember szorgalmasan keresgél valami után, aminek örülhet, el is felejti azt, amit tulajdonképpen kívánt.
Eleanor Hodgman Porter
-
Az ember egyidejû kettős törekvése: megkötni a kötetlent, s máris oldozni a megkötöttet.
Rákos Sándor
-
Az embernek hajlama van megvalósítani önmagát.
Abraham Maslow
-
Váratlan események váratlan lépésekre késztetik az embert.
Cassandra Clare
-
Az ember talán hajlamos a túlzásokra, hogy szándékosságot lásson ott is, ahol lehet, hogy merő véletlen.
Agatha Christie