Az ember egyedül üldögél itt esténkint, könyveket olvas vagy gondolkozik, vagy miegyebet csinál. Néha elgondolkozik, és nincs senkije, aki megmondja neki, mi igaz, mi nem. Lát valamit, de nem tudja, helyesen látja-e vagy sem. Nem fordulhat senkihez, hogy megkérdezze, látja-e ő is. Nem mondhat el semmit. Nincs, amihez mérje a dolgokat.

Kapcsolódó idézetek

1. Van úgy, hogy az embernek nincs mit mondania, és már csak egyedül akar maradni. És az egyetlen, akiről szívesen hallana valamit, nem jelentkezik.
2. Még mindig körbenézek, hogy ki segít rajtam, és remélem, hogy valaki megveregeti a vállam, vagy a fülembe súg egy jó tanácsot. De senki nem viszonozza a pillantásom. Úgy tûnik, rajtam kívül senki más nem forgolódik, hogy ellesse valahonnan, mi a teendő. Miért érzem úgy, hogy én vagyok az egyetlen, aki össze van zavarodva, és aggódik amiatt, hogy jól döntött-e, hogy merre tart? Bármerre nézek, az emberek egyszerûen boldogulnak a dolgaikkal. Lehet, hogy csak utánoznom kéne őket. Cecelia Ahern
3. Ha az ember magányosan él, már azt sem tudja, hogy mit jelent elmondani valamit: a valószerû a barátokkal együtt tûnik el. Az ember az eseményeket is hagyja folyni a maguk kedve szerint; hirtelen embereket lát felmerülni, akik beszélnek, akik elmennek, se füle, se farka történetek közepébe csöppen. Jean-Paul Sartre
4. Vannak igazságok, amiket ismerünk, de nem mondunk ki. Még magunknak sem, a sötétben, ahol mindnyájan egyedül vagyunk. Vannak emlékek, amiket látunk, és mégsem látunk. Elkülönülő dolgok, elméletivé válók, jelentésüktől megfosztottak. Vannak ajtók, amiket ha kinyitunk, sosem csukódnak be többé. Mark Lawrence
5. Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad. Wass Albert
6. Apró szavak, melyek összetörik, megcsonkítják a gondolatot, nem fejeznek ki semmit. (...) Nem, az ember nem tud elmondani semmit senkinek. A pillanat kényszere mindig elvéti célját. A szavak mellétalálnak, s távolról sem közelítik meg tárgyukat. Aztán feladja az ember, a gondolat elenyészik, s óvatosak leszünk, mint a legtöbb középkorú, sunyi, ráncos szemükkel, örökké aggodalmas tekintetükkel. Mert hogy tudnák szavakkal kifejezni az ilyen testi érzéseket? Meg ott azt az ürességet? (...) Az ember a testével érez, nem a lelkével. Virginia Woolf
7. A nihilben az ember csak van. Nincs előre, nincs hátra, nincs cél, nincs értelem, csak ül, vagy fekszik és néz, eszik, iszik, alszik, csinálja, amit mondanak neki, amit maga körül lát, megy a kitaposott úton, és nem kérdezi, hova vezet. Nem tud semmit, és nem is akar tudni semmit, talán nem is tudja, mi az, hogy tudni. Nap nap után telik el úgy, hogy ha kérdezik, mi volt ma, azt feleli, semmi, és úgy fekszik, hogy holnap sem lesz semmi. Sohasem lesz semmi, mert azt sem tudja, hogy lehetne egyáltalán valami.
8. Megesik, hogy az ember egyedül - vagy kettesben - marad, és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincsen igazsága. Závada Pál
9. Ha baj éri az embert, sohasem tudja pontosan, mivel néz szembe. Kénytelen sötétben tapogatózni. A rettegés falat von köré, akárhogy is próbál, azon nem láthat túl.
10. Van, hogy egész napok telnek el mindennemû társas érintkezés nélkül, anélkül, hogy bárkivel is szót váltanék. Néha már arra gondolok, hogy talán láthatatlan vagyok. Cecelia Ahern