Ugrás a tartalomra
Az ember ezer évet vár, képtelen moccanni is. Jégbe temetett test. Tökéletesen konzervált. Haj, bőr, körmök, ruha, ékszerek, minden érintetlen, minden a helyén. Nem halott, csak alszik. Csak néma. Azután megszólal egy hang - vajon ennyi is elég, hogy megolvassza ezt a jéghegyet? Hogy újból lélegezni kezdjünk, ismét kicsorduljon a könny, a nyál, áramlani kezdjen az erekben a vér? Színt varázsoljon az arcra, hajat fényesítsen, felforrósítsa a bőrt? A test felpezsdül, a kéz simogatásra, a száj csókra vágyik. És ehhez a csodához csupán azt az egy hangot kellett hallanunk. Az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy az ember mindvégig szerelemes volt. Csak mozdulatlanul várt a jégtömb alatt.
Kapcsolódó idézetek
-
Nincs magyarázat a szerelemre, nincs az a kimondott szó, mely hasonlítható lenne ehhez a csendes lelkesültséghez. Ha ez igaz két halandó közönséges szerelmére - amennyiben a szerelmet egyáltalán közönségesnek lehet nevezni -, akkor még inkább az volt egy olyan szerelemre, amely a századok során különféle testekben és különböző korokban mutatkozott meg.
-
Nem lesni már: rosszat vagy jót csináltam,
szemem nem volt-e túl simogató,
és meg se kérdezni, kiszáradó
torokkal: mondd, mit érzel te irántam?
Csak összebújni, tested ébredését
hallgatva várni.
Nádasdy Ádám
-
Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni.
Consuelo de Saint-Exupéry
-
A szó csak üres, jelentés nélkül való hang. Hideg, mint a réz, amely cseng, de nem érez; holt, megmerevedett állat. Elégtelen a szív véghetetlen, eleven, erős, meleg érzésinek lefestésére.
Kármán József
-
Az ajkunk közti üresség életre kelt, kísértett, kínzott. Olyan közel volt, és a testem úgy válaszolt az érintésére, hogy az egyszerre volt csodálatos és ijesztő. Belehajoltam az ölelésébe, vártam, lélegezni is alig mertem.
Becca Fitzpatrick
-
Van úgy, hogy nincs mit mondani. Van úgy, hogy az emberben bennreked a válasz.
Stephen King
-
A fájdalom s öröm betölti szívemet,
amíg kezemben érzem átfagyott kezed;
némán szemedbe nézek, látod, könnyezem,
szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, a szemem.
-
A nagy hallgatás okozta-e, vagy a hideg lassan átszivárgott a ruhán, a bőrön, s beszívódott a csontok közé: de egyszerre érezte, hogy fázik. Valami belső fázás volt ez, valami belülről vacogtató, kietlen érzés. "Elindulok" - gondolta. De nem mozdult mégsem. Nem mozdultak a lábai, a kezei, az izmai. Érezte, hogy valami a vállaira nehezül, és mozdulatlanságra kényszeríti. Valami nyomja lefele, oda a farönkhöz, nem képes felkelni róla. Döbbenet futott át rajta, szinte remegtető döbbenet. És ekkor egyszerre megérezte a csöndet maga körül. A vállain, a fákon, a hegyeken, a levegőben. Azt a súlyos, fehér csöndet, mely, mint egy láthatatlan nagy búra, ránehezedett kereken a világra, és a világ nem volt képes moccanni alatta, még lélegezni sem. Igen, egy rettenetes csöndet érzett maga körül és maga fölött, egy halott csöndet. Egy csöndet, amely maga a semmi volt. A halál.
Wass Albert
-
Minden bennünk van. Ha eltemetve is, ha mindig szem előtt - mindegy az. Ott rétegződnek az emlékek, a vágyak, a ki nem mondott gondolatok. Ott vannak bennünk az ölelések, és ott fáj bennünk a kihûlt párnák hidege. Valahol a mélyben, ott várakoznak csöndben a forró éjszakák, a lázas hajnalok, a homlokra tett hûvös kezek. (...) Nem, semmi nem veszett el. Az egyszer gondolt gondolatok sem lettek semmivé. A félrenézések se, a véletlen találkozások se, az elharapott szavak, félbehagyott mondatok, mind, mind ott vannak, legbelül. Egymást tartja, óvja, szorítja. Nevet bennünk és fáj bennünk, kiált és rendre elcsendesül ez az egyszervolt, megismételhetetlen, gyönyörû szövevény, az életünk.
Schäffer Erzsébet
-
Az igazi szerelem színtelen,
hallgatag, mint a hétköznapok.
Csak az énekel, aki vár valakit.
Az egymásra kulcsolt kezek hallgatagok.