Az ember fölött áll a Természet, melynek mûködése örök rejtély előttünk; ifjúságunkban szépnek, szûziesnek, kegyesnek látjuk ezt a rettenetes ismeretlent, elmondjuk "jó anyánk"-nak, segítő szülőnknek; de később megértjük, hogy a Természet talányos szörnyeteg, amelytől legidegenebb a szeretet, a könyörület. A nyomorult ember hiába kiáltja jajait a vak éjszakába: sem ég, sem föld nem válaszol neki... Az őrültség mindig ott leskelődik szellemünk ajtajánál, mint testünk pitvarán a betegség.

Kapcsolódó idézetek

1. A természet nem úgy jelenik meg előttünk, mint vak erők káosza, nem úgy, mint energiának és anyagi részecskéknek a kusza keveréke; éppen ellenkezőleg, nyilvánvaló rend van benne. A bolygónkon tévelygő emberek számára Isten lényege mély titok marad, mindazáltal a természet megfigyelése nem hagy kétséget az Õ létezésének valósága felől.
2. Nélküle meghal a gyermek. Lelki nyomorék lesz a felnőtt. Nagy, de rendkívül ingatag a hatalma. Hol a legjobbat, hol a legrosszabbat csalja elő belőlünk. Egyszóval nincs nála rejtélyesebb jelenség a világon. Hogy mi ez? Természetesen a szeretet.
3. Mi az ember? Testét illetve gyönge, törékeny holmi, nem kell hozzá barátságtalan szélfúvás, elég egy kis nyári szellő, és máris összeomlik. Természete éppoly védtelen és ingatag, mint egész lénye, gyakran segítségre is szorul. Lelke azonban magas helyről származik - a fenséges gondolkodás titkos birodalmából; míg testével a földön él, természetével énjét ápolgatja, gondolatai a legtitkosabbak, hiszen a születésüknél egyedül ő bábáskodik, senki más. Lucius Annaeus Seneca
4. A természet könyörtelen; nem hajlandó visszavonni virágait, illatfelhőit, muzsikáját és napsugarát az emberi aljasság miatt; földre sújtja az embert az isteni szépség és a társadalmi ocsmányság ellentétével. Nem kegyelmez; az embernek el kell viselnie a pillangó szárnyának, a madárdalnak szépségét, el kell viselnie, hogy a gyilkosságok, a bosszúállás, a barbárság kellős közepén elébe toppanjanak a természet szent szépségei (...). Az ember tör, az ember zúz, az ember öl, az ember magtalanít; de a nyár nyár marad, a liliom liliom marad, a csillag csillag marad. Victor Hugo
5. Az ember bonyolult teremtmény. Egyrészt nemes, jótékony cselekedetekre képes, másrészt a legaljasabb csalásokra kapható. Állandó küzdelem ez, amely ott dúl mindannyiunkban, természetünk angyalai viaskodnak belső démonaink kísértésével. És néha a sötétség elûzésének egyetlen módja az, ha felragyogtatjuk az együttérzés fényét.
6. A halál az élet misztériuma. Mindig a szemünk előtt lebeg, és örök rejtély marad. Az élők látják, hogyan ügyködik a testben, milyen kitartó munkát végez rajta születésétől fogva, és csak akkor ütköznek meg rajta, amikor mozdulatlan misztériummá merevedik.
7. Miféle szörnylény hát az ember? Micsoda eddig nem volt teremtmény, szörnyeteg, zûrzavar, micsoda ellentmondás, a természet milyen csodája? Mindenek bírája és ostoba földi féreg; az igazság letéteményese és a bizonytalanság, a tévedés kloákája; a mindenség dicsősége és ugyanakkor hulladéka. Blaise Pascal
8. Semmi se természetesebb, mint a halál, és mégis, a halál, ha szemtől szembe állunk vele, mintha valami kábultságot keltő ütést mérne ránk. Hiába látjuk előre, abban a nagy pillanatban, amikor csakugyan megjelenik előttünk, fagyos lehelete átjárja, feldúlja, összeborzongatja, megreszketteti minden idegünket, eltompítja érzékeinket, lesújtja egész gondolkozásunkat. Megjelenésében van valami, ami szívünknek örökre megérthetetlen; valami borzalmasan leverő, süketítő, butító. Ambrus Zoltán
9. Nincs megrendítőbb, mint ha az ember meghajlik az ismeretlen alatt. Az események szenvedő részesei vagyunk. Az élet örökös történés; mi csak gyötrődünk alatta. Soha nem tudjuk, honnan csap le ránk hirtelen a véletlen. A katasztrófa és a boldogság úgy köszönt be hozzánk, majd tûnik el, mint a váratlan látogató. Victor Hugo
10. Idegen az ember a természetben. De erre csak akkor gondol, ha olyan helyzetbe kerül, hogy megcsapja a természet nagyszerûségének, szép lelkének varázsa. Ilyenkor rátör az emberre is a hallgatás, fél tagolt szóval megtörni a csöndet, mert még benne lappang réges-rég volt őseinek öntudatlan illeme, igazodása a vadon törvényeihez... Szilvási Lajos