Idegen az ember a természetben. De erre csak akkor gondol, ha olyan helyzetbe kerül, hogy megcsapja a természet nagyszerûségének, szép lelkének varázsa. Ilyenkor rátör az emberre is a hallgatás, fél tagolt szóval megtörni a csöndet, mert még benne lappang réges-rég volt őseinek öntudatlan illeme, igazodása a vadon törvényeihez...

Kapcsolódó idézetek

1. A természet bizonyos értelemben nem természetes, a nyugalom lehet éppenséggel fenyegető is. A természettel kölcsönhatásba kerülni, elfogadva ezt az ellentmondást, sok előkészületet és tapasztalatot igényel. Murakami Haruki
2. A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára. Szent-Györgyi Albert
3. Az emberekkel azért nem tudunk bánni, mert túlságosan sokat töprengünk azon, milyen benyomást teszünk rájuk, vagy hogyan kellene reagálnunk erre-arra. A természet viszont mindig rendelkezésre áll, hogy szelíd derengésével, lengedezésével, csobogásával, zsongásával magába fogadjon bennünket.
4. Az ember fölött áll a Természet, melynek mûködése örök rejtély előttünk; ifjúságunkban szépnek, szûziesnek, kegyesnek látjuk ezt a rettenetes ismeretlent, elmondjuk "jó anyánk"-nak, segítő szülőnknek; de később megértjük, hogy a Természet talányos szörnyeteg, amelytől legidegenebb a szeretet, a könyörület. A nyomorult ember hiába kiáltja jajait a vak éjszakába: sem ég, sem föld nem válaszol neki... Az őrültség mindig ott leskelődik szellemünk ajtajánál, mint testünk pitvarán a betegség. Oláh Gábor
5. A természet irtózik az ûrtől: az ember irtózik a csendtől. Pitigrilli
6. Az ember ragaszkodik az ellenségeihez, akik minden este ugyanazzal a gonosz, fagyos, kaján tekintettel fogadják, ragaszkodik a falhoz, amelyről mindig törvényszerûen visszapattan, ragaszkodik az idegenség légköréhez, amelyben jobban önmagára eszmél, mint barátok között, ragaszkodik az őserdőhöz, amelyben eltéved. Hevesi András
7. Az ember különös lény, néha magányos és társaságra vágyik, de amikor mégis jön valaki, mintha minden a visszájára fordulna, és a legszívesebben magában lenne, és azt akarja, hogy hagyják békén. Jón Kalman Stefánsson
8. A természet nem az ember vagy az állat barátja. Nem az ellenségünk, de nem is a barátunk. A természet egyszerûen közömbös. Éppolyan, mint az a menő, vicces, vonzó, intelligens valaki, akihez szeretnénk közelebb férkőzni, de ő csak magával van elfoglalva.
9. Az embernek félre kell tennie, halogatnia kell saját létfontosságú gondjait, töprengéseit, mert környezete folytonosan olyan nyüzsgésbe vonszolja bele, amelyhez semmi köze, olyasmi miatt kényszerül magyarázkodni, ami hidegen hagyja, vagy éppenséggel undort kelt benne.
10. Milyen furcsa... - bátortalankodtak lelkében tétova kicsi gondolatok - milyen furcsa, hogy a világ így emberek nélkül olyan csöndes, és olyan békés, és olyan szép. Csak éppen az ember nem akar békében élni, nem akarja a csendet, és elfut a széptől. Milyen különös is az ember! Wass Albert