Ugrás a tartalomra
Az ember hatalmat kapott arra, hogy uralkodjék a természeten - ezt a hatalmat Isten nem vonta vissza. Ez a parancs a természetfölötti uralomra így írható körül: ismerjétek meg a természet törvényeit és használjátok fel; más szavakkal: mûveljétek a tudományt és amit a tudomány kiderített, annak alapján fejlesszétek ki a technikát. A bûneset kapcsán a tudomány és a technika mûvelésére való képességünk megmaradt, de erkölcsileg megromlottunk. Van hatalmunk, de ezzel a hatalommal erkölcstelenül élünk. Ezért reménytelen az emberiség sorsa.
Kapcsolódó idézetek
-
A természet újra és újra megmutatja az erejét, hiszen az Univerzumban olyan hatalmas erők mûködnek, amiket esélyünk sincs befolyásolni. Elhitetjük magunkkal, hogy a táplálkozási lánc tetejére felküzdve magunkat, a technikai forradalmi fejlesztéseinkkel mi uraljuk a bolygónkat, az élővilágot és a természetet. Pedig sokkal sebezhetőbbek és védtelenebbek vagyunk, mint gondolnánk, a természet pedig folyamatosan figyelmezteti az öntelt és beképzelt emberiséget a hibáira, csak éppen akkora már az arcunk, hogy nem tudjuk, vagy nem is akarjuk mindezt tudomásul venni.
John Cure
-
Az óriási technikai haladás, a természettudományok eredményei, az az elképzelés, hogy ezek segítségével jószerivel mindent irányíthatunk és manipulálhatunk, magát az életet is, s az a tapasztalat, hogy a technika lelki és biológiai létében is befolyásolja az embert - mindez oda vezetett: nem is sejtett mértékben lerázhattuk magunkról azt a hiedelmet, hogy a természeti törvények és különösen az organikus folyamatok változhatatlanok.
-
Az ember tehetetlensége csupán áthelyeződött egy másik szférába. Amit nyert a természettel szemben, elvesztette önmagával szemben: környezetén uralkodik, de maga azoknak a társadalmi eszközöknek a hatalmába került, amelyeknek ezt az uralmát köszönheti.
-
Senkinek nincs joga ítélkezni a másik fölött. Az ember maga ítéli meg magát a tetteivel. Ha valaki elveszi a másik életét, főleg, ha ártatlanét, büntetésből ő is elveszti az élethez való jogát. A gyilkosság így lesz öngyilkossággá, a természet törvényei szerint. Nevezzék bár sorsnak, vagy Isten kezének, a rosszakat végül megítélik, olyan érzékfölötti, természetfölötti módon, amelyet a halandó nem érthet és soha nem is fog érteni. Az igazságtalanság azonban sohasem marad büntetlen, azon egyszerû tény miatt, hogy minden ember meghal. És gyakran úgy halunk meg, ahogyan éltünk.
-
A civilizáció számtalan hasznos vívmánya mellett a természet erői az ember léte ellen fordulnak, ha az egyensúlyt biztosító élővilág pusztítása tovább folytatódik. Meg kell tanulnunk a tudással élni és nem visszaélni. Ez az út azonban legalább olyan kemény lesz, mint az, ahogy eljutottunk idáig.
Tompa Anna
-
Aki életre születik, élnie kötelesség. A növények magukat nem pusztítják el, az állatok öngyilkosok nem lesznek, csak az embernek van ilyen "szerencsétlen" hatalma, hogy a halál mellett dönthet. De inkább így fogalmazom: csak az embernek van ily "szerencsés" hatalma, tökéletessége, hogy dönthet saját életének, halálának kérdésében. Teljesítsd kötelességed: dönts az élet mellett!
-
A természet méhében zajló biológiai fejlődés elvezetett az emberiséghez, s az embernek értelme erejével sikerült a természet urává válnia. Erre mértéktelenül büszke volt, és "a teremtés koronájának" nevezte magát; úgy vélte, jogában áll a természetet tetszése szerint kihasználni.
Olof Johannesson
-
A fizikai erő nagyszerû, hasznos tulajdonság, de ha visszatekintek a múltra, biztos vagyok abban, hogy nem a fizikai erő teszi keménnyé az embert, hanem az erkölcsi tartás. Az, amikor döntést hozunk, és szilárdan tartjuk magunkat hozzá, legyen szó halaszthatatlan mûtétről, vagy egy gyógyíthatatlan beteg állat elaltatásáról. Amikor azt tesszük, amit tennünk kell. Ha jobban belegondolok, végső soron ez az erkölcsösség gyökere, mert erkölcsös ember nem tehet szert lelki nyugalomra, ha nem teszi meg azt, amiről tudja, hogy meg kell tennie.
John Wayne
-
Az ész (...) az embernek nem azért adatott, hogy a természet felett uralkodjék, hanem azért, hogy azt követni s annak engedelmeskedni tanuljon.
Eötvös József
-
A tudomány hatalom; oly hatalom, mely egy részről kutatásai s találmányai által a lelketlen természet felett vív ki mind több s több győzelmet s azt mintegy adózójává teszi, más részről fényt árasztó szövetnékénél fogva, a szellemi s erkölcsi világban szintúgy szétoszlatván lassanként a tudatlanság s előítéletek ködeit, midőn az értelmet fejti, a szívet nemesíti.
Sina Simon