Ugrás a tartalomra
Az ember hivalkodik erejével, ha arról van szó, hogy áldozatot hozzon, de meghozván az áldozatot, nincs a világnak olyan hatalma, mely a kínoktól megváltaná.
Kapcsolódó idézetek
-
A hatalom ad jogot arra, hogy áldozatot hozz és áldozatot követelj, de a fájdalomtól nem szabadít meg.
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
-
Az embernek hatalma van, ha olyasvalakit, aki gyûlöli, arra kényszeríthet, hogy szívességet kérjen tőle.
Wilbur Smith
-
Az embernek az emberiséggel szemben fölényben kell lennie, mégpedig az erő, a lélek fensége - a lenézés révén.
Friedrich Nietzsche
-
Az ember a legnagyobb kínok közepette is tud aludni, de aki másnak szenvedést okoz, az nem lelhet megnyugvást, soha!
-
Az ember nem azzal kerekedik a világmindenség fölé, hogy erőszakot követ el rajta, hanem azzal, hogy kiismeri magát benne.
-
A világot megváltani nem tudom,
de nem hagyom,
hogy a világ változtasson rajtam.
Önmagam - ha kell - gúnyolom, vádolom,
de vállalom,
hogy nem hagyom ezt másnak.
-
Akit kínoznak, mindent bevall, amit kínzói követelnek tőle, de az igazságra nem derül fény.
-
Az embernek egyszerûen nincs hatalma a dolgok fölött, amelyeket elkövetett, nem teheti meg nem történtté őket.
Stephen King
-
Az ember tehet, amit akar, de nem akarhat úgy, ahogy neki tetszik.
Arthur Schopenhauer
-
A világ aljas, de az embernek nem muszáj aljasnak lennie, ha nem akar.
Colson Whitehead