Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az ember megrendül, ha belenéz fiatalkori önmaga szemébe, és látja magát annak, aki egykor volt – buta, hiszékeny gyereknek. Nem hiszem, hogy bárki is emlékszik rá, milyen volt kisgyerekkorában. A felnőttek azt hiszik, emlékeznek rá, pedig nem. A fényképek és a videofelvételek nem tudják megragadni, ki vagy valójában, sem életre kelteni azt a személyt, aki valaha voltál. Ahhoz, hogy ezt megtehesd, vissza kell menned a múltba.

Darren Shan
💑 Kapcsolatok 🔄 Változás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy felnőtt már sok mindent nem tud a gyerekkoráról, másrészről viszont sokkal több mindent megért belőle. Egyes történetek elkopnak, de számos összefüggés, körülmény csak később válik láthatóvá, érthetővé. Néha egészen kegyetlen módon kell újrateremteni a szülők, rokonok, barátok alakját, belátva, hogy az akkori tetteikre nincs feloldozás, vagy ellenkezőleg: meg lehet, meg kell nekik bocsátani. Minden úgy volt, ahogy volt, csak egy kicsit másképpen - és ez az önképet is felboríthatja.
  2. A múlt bizonytalan. Olyan, mint egy film a régi időkből. Még csak azt sem veheted biztosra, hogy amire emlékszel, az tényleg megtörtént veled.
  3. Sohasem látjuk olyannak a világot, amilyen valójában, mert mindig más szemmel nézzük. Egy hely, amit gyerekként ismertünk, egészen más, amikor felnőttként térünk vissza oda - kisebb, és már nem olyan varázslatos. Ugyanígy van az emberekkel, még a hozzánk legközelebb állókkal is; azt hisszük, hogy ismerjük őket, pedig ez csak illúzió. Steven Saylor
  4. Az emberek általában hozzá vannak kötve a múltjukhoz, és foglyai maradnak a fiatalosság illúziójának. Öregnek lenni rendkívül népszerûtlen dolog. Úgy tûnik, nem veszik figyelembe, hogy ha valaki nem tud megöregedni, az éppoly ostobaság, mintha nem tudná kinőni a gyerekcipőit. Egy harmincéves ember, aki még infantilis, természetesen sajnálatra méltó, de egy fiatalos hetvenévesre azt mondják, hát nem elbûvölő? Pedig mindkettő perverz, ízléstelen dolog, pszichológiai természetellenesség. Az a fiatal, aki nem küzd és nem győz, elmulasztja fiatalsága javát, az öreg pedig, aki nem tud figyelni a hegycsúcsokról a völgyekbe csordogáló patakok titkára, esztelen, valóságos szellemi múmia, nem egyéb, mint megdermedt múlt. Kívül marad a saját életén, géphez hasonlóan ismétli önmagát, amíg egészen elcsépeltté válik. Micsoda kultúra az, amely ilyen árnyalatokra tart igényt! Carl Gustav Jung
  5. Akik nem törődnek a múlttal, hajlamosak újra elkövetni a hibáit, míg akik a múltban ragadtak, mit sem szeretnének jobban, mint átélni azt ismét. De az emlékek, akárcsak a fotók, idővel elhalványulnak.
  6. Hogy is felejtheti el egy felnőtt ember olyan tökéletesen a fiatalságát, hogy egy szép napon már egyáltalán nem emlékszik rá, milyen szomorúak és szerencsétlenek lehetnek néha a gyerekek! Teljesen mindegy ugyanis, hogy az ember egy eltört baba miatt sír-e, vagy pedig valamikor később azért, mert egy barátját veszíti el. Az életben sohasem azon múlik a dolog, miért szomorkodik az ember, hanem csakis azon, hogy milyen mély a szomorúsága. A gyermeki könnyek, istenemre, nem kisebbek, és gyakran súlyosabbak, mint a felnőttek könnyei! Erich Kästner
  7. Nagyon megváltoztak a dolgok a gyerekkorunk óta, talán nem annyira, mint szerettük volna, de a világ más hely lett. Gyorsabb, hangosabb, magányosabb. A körülöttünk lévő világgal ellentétben mi egyáltalán nem változtunk, nem igazán. A történelem a tükör, és valamennyien csak önmagunk idősebb verziói vagyunk, felnőttnek álcázott gyerekek.
  8. Az emberek olykor elképesztően naivak tudnak lenni. Nem néznek az álarc mögé, és meg vannak győződve arról, hogy minden és mindenki az, aminek látszik. Pedig ha tudnák...
  9. Az embernek van egy képe önmagáról. Amilyennek szereti hinni magát. És ha olyasmi történik, ami nem illik bele a képbe, meggyászoljuk a régi énünket. Azt az embert, akinek korábban hittük magunkat. Laurell Kaye Hamilton
  10. A gyermekek furcsa kis teremtmények. Ha nagyon megijednek, különösen ha olyasmitől, amit nem értenek... nem beszélnek róla. Magukba fojtják. Látszólag, talán, elfelejtik. Az emlékkép azonban mégis ott rejlik bennük, valahol mélyen. Agatha Christie
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat