Ugrás a tartalomra
Az ember ne azért adakozzon, segítsen az időseknek átmenni az úton, vagy mentsen meg kisállatokat, mert azt reméli, hogy mindez később majd megtérül. A rákot nem tudom meggyógyítani, sem az éhezésnek véget vetni, de az apró jótettek rengeteget számítanak.
Kapcsolódó idézetek
-
A rák nem mindig csatát jelent. Vagy ha igen, talán valami másért folyik, mint gondolnánk. Ne harcoljunk a végzettel, hanem segítsük át egymást rajta! Nem katonaként, hanem pásztorként. Így lesz minden rendben, még akkor is, ha nem.
-
Az embernek néha együtt kell élnie olyan dolgokkal, amiket nem akar, mint például a rákkal, és ha ezt teszi, az segít jobban elmélyedni az életben, mint előtte valaha is. Ha mindnyájan örökké élnénk, (...) akkor az életnek igazán nem lenne semmi jelentősége.
Maddie Dawson
-
Soha nem a magunkért való küzdelem a cél, hanem mások szolgálata. Ha nem akarunk megbetegedni, nagyon kell egymást szeretnünk. A betegségek megelőzésére és gyógyítására egyaránt a szeretet az egyetlen gyógyszer.
Papp Lajos
-
Nem azért él az ember, hogy maga kövérségében hízzon, hanem azért, hogy az istenben bízva, segítsen azokon, akik bajban és tenger szenvedésben harapják utolsó falatjukat.
Móricz Zsigmond
-
Ha tudsz, segíts másokon. Ha nem, legalább ne árts nekik.
Tendzin Gjaco
-
Ha tudsz, segíts másokon. Ha nem, legalább ne árts nekik.
Tendzin Gjaco
-
Sokan sokfélét mondanak a rákgyógyításról és -megelőzésről, arról, hogy mi kell hozzá, mi ártalmas, de az igazság az, hogy ilyenkor csupa egyéni életről beszélünk. Mindegyik más történet, más ember, más szív, más helyzet, más betegség. A gyógyulásnak pedig többféle útja lehet.
Iller Barbara
-
A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá.
Böjte Csaba
-
Én nem hiszek abban, hogy a "jobbak mennek el", a rosszak pedig megússzák, sőt abban sem, hogy az igaz hívők csodálatos módon meggyógyulnak, míg a többiektől megtagadják az égiek a gyógyulást. Szerintem a sors sakktábláján nincsenek különválasztva a jók meg a rosszak.
Bud Spencer
-
Bármit tesz az ember, az vagy rákot okoz, vagy meggátolja a rákot. Elviekben, ha elég alapos vizsgálatba kezdenénk, akkor megállapíthatnánk, hogy mi a válasz. De ezek a hatások rendszerint olyan csekélyek, hogy nyugodtan elhanyagolhatjuk őket. Attól, hogy észlelhetők, még nem biztos, hogy számítanak.
Jordan Ellenberg