Ugrás a tartalomra
Az ember nem lehet annyira gyakorlatias, hogy mindent az eredmény alapján ítéljen meg; humánusabb a szándék alapján ítélkezni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.
Anatole France
-
Az embernek - ha érzi felelősségét - szabad áldást mondania, jót kívánnia. De átkoznia nem szabad. Egyrészt azért, mert semmilyen joga nincs ítélkezni embertársainak a cselekedetei, s még kevésbé a szándékai felett. Az utóbbiról szinte semmit sem tud. Pedig lehet, hogy erkölcsi szempontból a szándék fontosabb, mint a cselekvés.
Popper Péter
-
Az embereket helyesen ne arról ítéljük meg, amit beszélnek, vagy amit elhallgatnak, hanem arról, amit cselekednek.
Gonda Béla
-
Az ember nem azzal vétkezik, amit csinál, hanem a szándékkal, amellyel elköveti ezt vagy azt. Minden a szándék.
Márai Sándor
-
Az embereket inkább megérteni kell, semmint ítélkezni felettük.
Mario Vargas Llosa
-
Az ember nem saját elhatározásból őszinte, hanem természeténél fogva.
-
Ne annyira nézd azt, mit tesz az ember, hanem hogy mily szándékból teszi azt!
-
A saját cselekedeteik szerint kell megítélnünk az embereket, nem pedig aszerint, hogy milyen cselekedetekre késztetnek másokat.
Tom Rob Smith
-
Mi a jó és mi a szükséges, nem az dönti el, amit az emberek mondanak vagy cselekszenek, nem is a haladás, hanem én - a szívemmel.
Lev Tolsztoj
-
Nem azé az eredmény, a kegyelem, aki akarja, nem is azé, aki fut, mert mit sem számít az emberi szándék: bármi történik, az csak Isten akaratából jöhet létre.
Szabó Magda