Az ember résen van, ha a sötét, baljós éjszakába merészkedik ki, akkor bármire fel van készülve. De egy tiszta, felhőtlen nyári napon? Honnan tudná, hogy menekülnie kell, ha semmit nem lát, ahol veszély rejtőzhetne?

Kapcsolódó idézetek

1. Napközben voltaképp jobb nem tudni, mi minden megy végbe az emberekben (...). Éjjel azonban (...) már nem áll ott gátként az emberek saját óvatossága, így aztán minden félelem, vágy és bolondság gátlástalanul kavaroghat a fejben. Robert Seethaler
2. Eléggé félősnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy állandóan résen legyen. Meg gyanakvónak. Ébernek. Cormac McCarthy
3. Az ember alapvetően a túlélésre van berendezkedve. Ha erős a túlélési ösztön, akkor kibírhatóak a rossz éjszakák, átizzadt nappalok. Zsótér Sándor
4. Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bûnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bûneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál. John Cure
5. Mindenkinek ismerős a helyzet, amikor felriad az éjszaka közepén, odakint minden sötét és csendes, és valami, amire máskor alig gondol, hirtelen közvetlen hatalmas krízisnek tûnik? Az ember fekszik a sötétben, dermedten a félelemtől, és nem tudja elhinni, hogy eddig nem ilyennek látta a dolgokat. Abban a rettenetes pillanatban olyan, mintha késpengén egyensúlyoznánk: kimondhatatlan dolgok fognak történni, ha nem cselekszünk azonnal, és micsoda ostoba vaksággal voltunk eddig megverve, hogy azt hittük, minden rendben van az életünkben! Aztán újra erőt vesz rajtunk az álom, és amikor másnap felébredünk, minden újra rózsaszínnek tûnik, mi pedig vidáman félresöpörjük az éjszakai pánikot, és éljük tovább az életünket, ahogy addig.
6. Az ember sokszor fél, remeg egész éjen át, s midőn reggel azután felébred, egészen szokva érzi magát azon eszmékhez, miktől a sötétben úgy félt. Jókai Mór
7. Megijedtem. Szorongó érzés vett rajtam erőt. Nem félek, én úgysem félek - akartam mondani. Féltem. Nem emlékeztem rá, hogy valaha is ennyire erősen éreztem volna a félelmet. Nem szabad félnem, hiszen nyár van, az ablakon bever a napfény, az utcán emberek sétálnak, körülöttem is emberek ülnek, csak kiáltanom kell, és megvédenek. Berkesi András
8. Éjjel, amikor az ember nem alszik, a gondok megsokszorozódnak, megnövekednek, ahogy halad előre az idő, úgy sötétülnek el a holnapok, a legrosszabb a nyilvánvalóval válik egyenlővé, többé semmi nem tûnik lehetségesnek, legyőzhetőnek, semmi sem tûnik megnyugtatónak. Az álmatlanság a képzelődés sötét oldala. Én ismerem ezeket a komor és rejtélyes órákat. Reggel az ember zsibbadtan ébred, addigra a katasztrófa-forgatókönyvek túlzássá válnak, a nappal eltörli az emléküket, felkelünk, megmosakszunk, és azt mondjuk magunkban, menni fog. Néha azonban az éjszaka előrevetít valamit, néha az éjszaka tárja fel az egyetlen igazságot: az idő múlik, és a dolgok soha többé nem lesznek olyanok, mint voltak. Delphine de Vigan
9. A nyár közepi szüntelen világosságban az embernek van ideje, hogy azon gondolkodjon, ami sötét, hideg és rémisztő, azon az évszakon, amit télnek hívunk. És minden rosszon, ami azzal jár. Sjón
10. Ha menekül, kétségbeesett és veszélyben van az ember, megtanul hinni a csodában. Különben nem élné túl, amit túl kell élnie. Erich Maria Remarque