Az ember sokszor fél, remeg egész éjen át, s midőn reggel azután felébred, egészen szokva érzi magát azon eszmékhez, miktől a sötétben úgy félt.

Kapcsolódó idézetek

1. Éjszakánként erős bennünk a félelem, (...) de reggel, a napfényben ismét megleljük a bátorságot. Malála Júszafzai
2. Mindenkinek ismerős a helyzet, amikor felriad az éjszaka közepén, odakint minden sötét és csendes, és valami, amire máskor alig gondol, hirtelen közvetlen hatalmas krízisnek tûnik? Az ember fekszik a sötétben, dermedten a félelemtől, és nem tudja elhinni, hogy eddig nem ilyennek látta a dolgokat. Abban a rettenetes pillanatban olyan, mintha késpengén egyensúlyoznánk: kimondhatatlan dolgok fognak történni, ha nem cselekszünk azonnal, és micsoda ostoba vaksággal voltunk eddig megverve, hogy azt hittük, minden rendben van az életünkben! Aztán újra erőt vesz rajtunk az álom, és amikor másnap felébredünk, minden újra rózsaszínnek tûnik, mi pedig vidáman félresöpörjük az éjszakai pánikot, és éljük tovább az életünket, ahogy addig.
3. Felébredéskor az álmok gyakran csodálatosan valódinak hatnak. Az ember meg van győződve arról, hogy a dolgok valóban megtörténtek. Agatha Christie
4. Élete során az ember gyakran attól fél, amitől nem kellene, vagy nem úgy fél, ahogy kellene, vagy nem akkor, amikor kellene. Arisztotelész
5. Ez a jó az alvásban. Valahogy úgy elsikálja a dolgokat. Vitákat, aggodalmakat, mindent. Az ember annyira megijedhet, vagy kiborulhat valamin, hogy azt gondolja, nem tud majd elaludni, de egy idő után mégis megtörténik, és amikor reggel felébred, egy darabig olyan érzése van, mintha vihar lett volna az éjszaka.
6. Van mégis abban valami felemelő és álomszerû, amikor az ember egész éjjel virraszt és ébren várja, hogy a világ felébredjen körülötte.
7. Hónapok óta úgy érzem, álmodom. Minden nap rettegek, hogy egyszer eljön az ébredés. Szurovecz Kitti
8. Olyan ez, mintha időnként a rettegés visszahúzódna, alattomosan, csöndben várna, és amikor már biztos abban, hogy a múltbéli alakok nem kísértenek többé, a rossz emlékek egy szag vagy egy dallam képében újra rátámadnak, és bosszút állnak azért, amiért biztonságban merte érezni magát. Nem a valóságtól félt, hanem attól, hogy a napsütötte utcán a rémálmai szembesétálnak vele.
9. Így szokott ez lenni az ismeretlen dolgokkal, megrémítik az embereket. Főként, ha ezek az ismeretlen dolgok halványan azokra a rémképekre emlékeztetnek, amelyek önnön kárhozott elméjük legsötétebb zugaiba fészkelték be magukat.
10. Mindennél jobban iszonyodik az álmatlanságtól: mikor ott fekszik a sötétben, úgy érzi, tehetetlenül ki van szolgáltatva a képzelet minden fúriájának és az agy minden kísértetének. Francois Mauriac