Ugrás a tartalomra
Az ember sokkal tisztábban lát, ha másokat kell analizálni, de amikor saját magáról van szó, akkor egészen vak tud lenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember néha csak azt látja meg, amit látni akar, nem pedig azt, ami a szeme előtt van. Néha pedig egyáltalán nem lát tisztán.
Jodi Lynn Picoult
-
A kritizálás elvakít, az elemzés viszont felnyitja az ember szemét.
Robert Toru Kiyosaki
-
Ha a másikról van szó, kristálytisztán látunk. Ha magunkról, csak azt vesszük észre, amit akarunk.
Maria Konnikova
-
Az ember csak akkor érzékelheti helyesen, hogy a saját hibái hogyan aránylanak a másokéihoz, ha a sajátjait nagyítón, a másokéit pedig éppen fordítva, kicsinyítő lencsén át nézi.
Mahatma Gandhi
-
Az emberi szív néha nagyon vak tud lenni.
-
Általában nagyra tartják a tisztánlátást. Szerintem, ha magunkon alkalmazzuk - ha kitapintjuk az igazságot a tetteink mögött -, annál az is jobb, ha megvakulunk.
Mark Lawrence
-
Elég csak egyszer megtapasztalni, hogy az ember éles fényben is vak lehet, és láthat a sötétben is, és máris el kell gondolkodnunk a látás mibenlétében.
Muriel Barbery
-
Ha a szem önmagát akarja látni, egy másik szemben kell szemlélnie önmagát.
Szókratész
-
Aki a saját hibáival szemben vak, azt mások az orránál fogva vezethetik.
-
Ahol semmi nincs, onnan föltétlenül tisztábban látja az ember a dolgokat. Az egészet, egyben. Nincs ez túlmisztifikálva, vannak helyek, ahonnan a dolgokat másképpen látni. Persze, lehet, hogy nem tisztábban, jobban, de mindenesetre másképp.
Bartis Attila