Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az ember számára az egyetlen lehetőség úgy élni, mintha élni és szeretni egyet jelentene, hiszen ez az, amit legbensőbb természete megkíván.

Ashley Montagu
🎖️ Katonatiszt 👨 Nagybácsi
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Igen, talán ez az ember életének egyetlen értelme, hogy éljen a lehetőségekkel, amiket a sors elébe hoz. Popper Péter
  2. Az ember legnagyobb vágya az, hogy értelmet és célt találjon az élete számára. Viktor Emil Frankl
  3. Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék. Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk. Gary Chapman
  4. Az egyedüli dolog, amiért érdemes ezen a földön élni, az az, hogy az ember tudjon szeretetet adni és elfogadni is. Csak ez teheti boldoggá az embert. Simon András
  5. Az ember számára elsődlegesen a világ a fontos, a világ, amelyben értelmes tetteket akar végbevinni, amelyben meg akarja élni a szépet, a jót, az igazat, amelyben találkozni akar egy másik emberrel a maga egyszeriségében és egyedülállóságában, azaz szeretni akarja. Viktor Emil Frankl
  6. Ki vágyai szerint él - önmaga szerint él. A vágyak láncolata maga az élet.
  7. Az embernek mindene meglehet az Életben, amit akar, feltéve, hogy pontosan tudja, mit akar és miért akarja. Adam J. Jackson
  8. Egyetlen út van: a megbocsátás. Az ember egyébként vágyik rá, hogy megbocsásson, mert akkor tud szeretettel megtelni.
  9. Az élet egyetlen értelme maga az élet. Vavyan Fable
  10. Az ember azt szereti, amit lehet, ahogyan lehet, és azzal, amije van. Anatole France
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat