Az ember utólag döbben rá, mennyi csoda mellett ment el. Utólag jön rá, hogy elfelejtett szeretni. Utólag, hogy boldog volt, s észre sem vette. Utólag, hogy nem is figyelt a másikra. Utólag, hogy elfelejtett jónak lenni hozzá. Utólag, hogy kár volt őt nem szeretni. Kár volt unni, aminek örülni is lehetett volna. Kár volt "természetesnek" tartani, hogy a kutyusod lihegve nézett rád, egy angyal szeretetével - amíg élt.

Kapcsolódó idézetek

1. A legvégén visszatekintve az életünkre vagy azt mondjuk, "kár, hogy kihagytam" vagy azt, hogy "kár lett volna kihagyni". Nekünk sok csodás élményünk volt, amit kár lett volna kihagyni, akkor is, ha sírtunk, ha belehalt a lelkünk. Én azoknak az emlékeknek is örülök, mert veled élhettem át őket.
2. Csoda az, ami bennünk és körülöttünk van - de nem vesszük észre. Amíg éljük, azt hisszük, természetes... Csak amikor elmúlt már, döbbenünk rá, hogy csodában éltünk. Utólag. De akkor már késő. Müller Péter
3. Hagyjuk, hogy a hétköznapi aggodalmak eluralják a lelkünket, s nem vesszük észre, hogy még a legnagyobb bajban is felvillan gyakran a fény. Elfelejtünk szeretni, elfelejtünk jónak lenni. Elfelejtünk örülni magának az életnek. Utólag jövünk rá, amikor már késő, hogy nem arra figyeltünk, amire kellett volna. Müller Péter
4. Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvû morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani. Müller Péter
5. Ha valakit elveszít egy ember, előbb-utóbb túlteszi magát a gyászon. De ha még él a remény, hogy egyszer visszaszerezheti azt, akit szeret, akkor mindent meg fog tenni, hogy újra együtt legyenek.
6. Amikor egy nagy szerelem véget ér, először az ember azt hiszi, nem éli túl. Aztán túléli. És nemcsak túléli: talál újabb szerelmet, amiben egyre több öröme telik. Más az új szerelem, mint az előző, de újra érdemes élni miatta. Csongrádi Kata
7. Az ember végül rádöbben, hogy egész életében csak az volt az igazán értékes, örömteli és jó, amikor szeretett. És szerették. Müller Péter
8. Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána.
9. Amikor boldog kacaj és szeretet vesz körbe egy családban, akkor nem látod az értékét. Amikor hirtelen megszûnik mindez, akkor döbbensz rá, milyen hálátlan és elégedetlen voltál addig a sorsoddal, ahelyett, hogy becsülted volna. J. J. Stalter
10. Hát lehet valaki boldogtalan? Ó, hát mit számít a bajom, a bánatom akkor, ha tudok boldog lenni?! Tudja, én nem értem, hogyan mehet el valaki egy fa mellett, ha nem lesz boldog, hogy látja. Hogyan beszélhet egy emberrel, ha nem lesz boldog, hogy szereti! Ó, csak én nem tudom kifejezni... és hány meg hány olyan gyönyörû dolog van a világon, amelyeket még a legelveszettebb ember is gyönyörûnek talál?! Nézze meg a kisgyermeket, nézze meg Isten szép hajnalát, nézze meg a fûszálat, hogyan nő, nézzen annak a szemébe, aki ránéz önre és szereti önt... Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij