Az ember végül mindig egyedül marad. Olyan természeti törvény ez, melyet megpróbálhatunk kijátszani, kínok és könnyek árán igyekszünk legyûrni, de hiába, nem megy. Minden ember egyedül marad a végén, hiába menekülünk kapcsolatokba, családba, munkába. Az út vége reménytelenül magányos, nem lehet megosztani a létezés elvesztését senkivel.

Kapcsolódó idézetek

1. A végén mind magunkra maradunk. Senkivel sem válhatunk eggyé, semmiképp sem tehetünk valakit teljesen a magunkévá.
2. Az út vége reménytelenül magányos, nem lehet megosztani a létezés elvesztését senkivel. Hiába a gyerekkor vattacukorszagú boldogsága, ahova minden ember visszavágyik egész élete során, hiszen az talán az egyetlen időszak, amikor nem vagyunk még egyedül. Legalábbis nem érezzük annak. Hiába keressük minden szerelemben azt a forralt tej párájába burkolt meleg boldogságot, amit abból az öntudatlan korból hozunk magunkkal. Hiába a jólét, elégedettség, család, sikerek, amit, ha ügyesek vagyunk, felnőttként elérünk. Egyszer csak jön egy nap az életben, amikor mindenki rádöbben arra, hogy mindez semmi, mert nincs már benne vágy és szenvedély, csak az elmúlás, és akkor egyszer csak elkezd megdermedni az ember körül a világ. Istók Anna
3. Mindannyian magányosak vagyunk, mi, akik ezen a bolygón élünk. Teljesen egyedül vagyunk. Jobb, ha minél előbb elfogadjuk ezt a tényt, és megbékélünk vele. Az emberek jórészt egyedül élik le az életüket, akár házasok, akár egyedülállók; keresnek-kutatnak - hiába; végül azt is elfelejtik, hogy valaha kerestek valakit. Richard Bach
4. Végül mindannyian egyedül maradunk. És ahogy a nagy filozófus mondta, mikor végül egyedül maradunk, akkor dől el, ki is maradt egyedül. Cserna-Szabó András
5. Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltûnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól, s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész, s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Wass Albert
6. Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt! Márai Sándor
7. Mindennek vége van egyszer. Mindnyájan menet közben élünk. A körülöttünk lévő tárgyak a mi mozgásunkhoz képest egyszer csak elmaradnak. Ezen nem lehet segíteni. Ha valaminek itt az ideje, hát elvész. Csak addig van jelen, míg el nem jön megszûnésének órája. Murakami Haruki
8. Mikor végül mindannyian eltávozunk, senki más nem marad itt, csak a halál, és az ő napjai is meg lesznek számlálva. Ott áll majd az úton, és nem lesz semmi dolga, és nem lesz senki, akivel bármit tehetne. Cormac McCarthy
9. Az életben nincs sem előre megírt forgatókönyv, sem bizonyosság (...). Akár gyilkosság áldozata lesz az ember, akár fogja valaki a kezét az utolsó pillanatban, akár többtucatnyian szeretik, akár az egész világ utálja, végül úgyis egyes-egyedül maradunk. Jennie Fields
10. Az idő mindent elsodor, akár tetszik nekünk, akár nem. Az idő mindent maga alá gyûr, és végül nem marad más, mint a sötétség. Néha rátalálunk valakire ebben a sötétségben, aztán újra elveszítjük őket, visszahullanak oda, ahonnan érkeztek. Stephen King