Ugrás a tartalomra
Mikor végül mindannyian eltávozunk, senki más nem marad itt, csak a halál, és az ő napjai is meg lesznek számlálva. Ott áll majd az úton, és nem lesz semmi dolga, és nem lesz senki, akivel bármit tehetne.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember végül mindig egyedül marad. Olyan természeti törvény ez, melyet megpróbálhatunk kijátszani, kínok és könnyek árán igyekszünk legyûrni, de hiába, nem megy. Minden ember egyedül marad a végén, hiába menekülünk kapcsolatokba, családba, munkába. Az út vége reménytelenül magányos, nem lehet megosztani a létezés elvesztését senkivel.
Istók Anna
-
Isten útjai kifürkészhetetlenek az élők számára, a halál után viszont azt a kevés szabályt is felrúgja. Semminek sincs értelme.
J. D. Barker
-
Mindennek vége van egyszer. Mindnyájan menet közben élünk. A körülöttünk lévő tárgyak a mi mozgásunkhoz képest egyszer csak elmaradnak. Ezen nem lehet segíteni. Ha valaminek itt az ideje, hát elvész. Csak addig van jelen, míg el nem jön megszûnésének órája.
Murakami Haruki
-
Az egyetlen dolog, amiben nincs választásunk az életben, hogy végül meg kell halnunk. A többi magán múlik. A maga döntése. A maga tettei.
-
Egyszer mindnyájan meghalunk. Nem távozhatom el a világból úgy, hogy nem hagyok benne nyomot.
-
Eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük.
Stephen King
-
Megváltozott a világ. Most minden más, mint azelőtt volt. És ez így is marad, soha többé nem térünk vissza oda, ahonnan elindulunk.
Agatha Christie
-
Egy nap mindenki meghal. A gyermekeik is meg fognak halni. Minden gyermek meghal egyszer. Eljön a nap, amikor a csillagok is összeomlanak vagy felrobbannak. Egy nap a halál elborít minket, mint egy tó vize, és talán soha semmi nem fog a felszínen emlékeztetni arra, hogy valaha is itt voltunk.
Orson Scott Card
-
Végül mindannyian egyedül maradunk. És ahogy a nagy filozófus mondta, mikor végül egyedül maradunk, akkor dől el, ki is maradt egyedül.
Cserna-Szabó András
-
Az idő mindent elsodor, akár tetszik nekünk, akár nem. Az idő mindent maga alá gyûr, és végül nem marad más, mint a sötétség. Néha rátalálunk valakire ebben a sötétségben, aztán újra elveszítjük őket, visszahullanak oda, ahonnan érkeztek.
Stephen King