Ugrás a tartalomra
Az út vége reménytelenül magányos, nem lehet megosztani a létezés elvesztését senkivel. Hiába a gyerekkor vattacukorszagú boldogsága, ahova minden ember visszavágyik egész élete során, hiszen az talán az egyetlen időszak, amikor nem vagyunk még egyedül. Legalábbis nem érezzük annak. Hiába keressük minden szerelemben azt a forralt tej párájába burkolt meleg boldogságot, amit abból az öntudatlan korból hozunk magunkkal. Hiába a jólét, elégedettség, család, sikerek, amit, ha ügyesek vagyunk, felnőttként elérünk. Egyszer csak jön egy nap az életben, amikor mindenki rádöbben arra, hogy mindez semmi, mert nincs már benne vágy és szenvedély, csak az elmúlás, és akkor egyszer csak elkezd megdermedni az ember körül a világ.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember végül mindig egyedül marad. Olyan természeti törvény ez, melyet megpróbálhatunk kijátszani, kínok és könnyek árán igyekszünk legyûrni, de hiába, nem megy. Minden ember egyedül marad a végén, hiába menekülünk kapcsolatokba, családba, munkába. Az út vége reménytelenül magányos, nem lehet megosztani a létezés elvesztését senkivel.
Istók Anna
-
Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltûnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól, s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész, s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van.
Wass Albert
-
Az öregkornak megvannak a saját borzalmai. Nem tudjuk már azt hinni, mint ifjabb korunkban, hogy elpusztíthatatlanok vagyunk és örökké fogunk élni. Túl sok barátunkat és családtagunkat láttuk már távozni. Kezdjük átélni az emberi test elkerülhetetlen törékenységét. (...) Magányos útról van szó, mely sehová sem visz.
Robin Dunbar
-
Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba.
Wass Albert
-
Egyszer minden véget ér. Fontos, hogy új ösvényeket találjunk életünknek, aminek egyetlen módja, ha elengedjük a múltat.
-
Érezted valaha ezt az érzést? A magányt olyan emberek láttán, akik boldogok együtt. Amikor te teljesen egyedül vagy... mikor mész az utcán... kocsiban utazol... vagy hajóra szállsz. Egyedül, bárhol is vagy. Sokszor gondolok arra, hogy ez a világ milyen magányos és szomorú.
-
Az életünk nagy része arról szól, hogy társat keresünk, valaki mással együtt találjuk meg a boldogságot. Ha ez a kapcsolat eltûnik, kirepülnek a gyerekek, meghal a házastárs, akkor ott találhat minket a hirtelen helyzet, hogy egyedül vagyunk, és fogalmunk sincs, hogy kell egyedül lenni.
Buda László
-
Az élet épp olyan, akár egy könnyû álom,
míg gyermekek vagyunk... Aztán felébredünk,
hogy megláthassuk, és megyünk, megyünk,
ébren hajszolva őt e földi tájon,
az álmodott, első gyönyört,
de nem találjuk; összetört,
így hát megyünk tovább, addig keresve,
amíg végső álmát nem hinti ránk egy este.
-
A dolgoknak egyszer csak végük szakad. Mindennap, minden éjjel, télen, nyáron, a csókoknak, a szerelemnek. A bor is elfogy vacsora közben, a tányérok a mosogatóból, a benzin, akkor is, ha teletankoltál, a tûzifa, az élelem. Véget érnek a kezelések, a jó könyvek, a kávészünet, a pénztár előtt a sor, az elbeszélés, a rémálom. A harisnyák végül a fiókba kerülnek, a ruhák a szekrénybe. A bûnösök a börtönbe. Az iskola csengőszóval ér véget. Befejeződik a háború, a járvány, a vizsgaidőszak, a zene, ha felemeled a kezed a billentyûkről. Elfogy a cukor. Minden véget ér. Egy nap a világ is, talán.
-
Az öregség nem a fiatalkori gyönyörök folytatása, hanem hosszú alászállás, amelyben az élet örömei, végül a legegyszerûbbek és legkisebbek is, hátramaradnak az úton. Persze: mindnyájan harcolunk a kétségbeesés ellen, de a végén mégiscsak az győz. Mert győznie kell. Hogy búcsúzni tudjunk.
Jeffrey Eugenides