Az emberek csak emberek, Angyallá még nem válnak, Ha megjárták is pitvarát A hetvenhét halálnak. Megujra lesbe állanak, Karmuk ugrásra görbül, A gyermek már kész fenevad, Ki sem látszik a földbül.

Kapcsolódó idézetek

1. Az állatok csak a jelent ismerik. Az emberek, legnagyobb szerencsétlenségükre egy ingatag pillanatban élnek, mintha egy omladozó fal tetején állnának, mögöttük van a múltjuk, előttük pedig a jövőjük.
2. Az élet maga a pokol, amelyben épp csak annyi mutatkozik meg a mennyországból, hogy a remény annál jobban fájjon. Az élet lehetetlen. Gyötrelmes. Megmagyarázhatatlan. Kínszenvedés. Amy Harmon
3. A lélek számára halálos, ha öntudatlanná válik. Emberek meghalnak még a test halálának beállta előtt, mert a lelkükben ott kuksol a halál. Kísértetként bolyongó lárvaszerû piócák ők, halottak, akik azonban még szívják a vért. Carl Gustav Jung
4. Haladni vágyunk; de haladhatunk? Én istenem, milyen golyhók vagyunk! Lábunk szabad, de a szemünk bekötve, Hová megyünk?... meglássátok, gödörbe. Szemünk bekötve, fogva szellemünk, Az égbe szállnánk, s nem röpülhetünk, A szellem rab, s a ronda légbe fúl, Mely dögvészes már önnön átkitúl. A szellem rab; mint a hitvány kutyát, A ház végére láncba szoriták, S láncát harapva tördeli fogát, Amellyel védni tudná a hazát... A szellem rab, s mi fönn tartjuk nyakunkat, S szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat! Szolgák vagyunk, rabszolgánál szolgábbak Megvetésére a kerek világnak! Petőfi Sándor
5. Napjainkban az emberből nem lesz felnőtt, megmarad gyereknek. A gyerekek pedig hûvös szemmel nézik a világot. Én is. Nem mintha a hozzám hasonlóknak nem volnának szorongásaik. Szörnyû szorongások gyötörnek. De a szem, az hideg marad. Hideg, akár a kő. És nincsenek könnyei. Natalia Ginzburg
6. A test gyáva, meglapul, mint a lázadó fenevad, ha korbácsot mutatnak neki. A lélek minden. Márai Sándor
7. Az ember feljő, lelke fényfolyam, A nagy mindenség benne tükrözik. Megmondhatatlan kéjjel föltekint, Merőn megbámúl földet és eget; De ifjusága gyorsan elmulik, Erőtlen aggott egy-két nyár után, S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia. Kiirthatatlan vággyal, amig él, Túr és tünődik, tudni, tenni tör; Halandó kézzel halhatatlanúl Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is, Még a hiúság mûve van porán. Vörösmarty Mihály
8. Az emberek már nem nevetnek, Nem élnek, csak nem tudják, Éhesek és nem szeretnek, Mint a kolduló kutyák. Ismerős Arcok
9. Az emberek csak emberek, Csalók, önzők, hitványak, Irigylik egymástól a nőt, A falatot, az ágyat. Mihelyest megszerezhetik, Kitúrnak mást belőle, Ember embernek farkasa, Saskeselyüje, ölyve.
10. Csak az emberek szörnyûek! Az élet az egyetlen jó, mi pedig gyötrelemmé és iszonyattá változtattuk! És ez a mi örök tragédiánk! Wladyslaw Stanislaw Reymont