Ugrás a tartalomra
Napjainkban az emberből nem lesz felnőtt, megmarad gyereknek. A gyerekek pedig hûvös szemmel nézik a világot. Én is. Nem mintha a hozzám hasonlóknak nem volnának szorongásaik. Szörnyû szorongások gyötörnek. De a szem, az hideg marad. Hideg, akár a kő. És nincsenek könnyei.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyerekek, akármilyen szomorúan is hangzik ez, felnőttekké válnak: a szemük megromlik, és többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb időnként hiányolják őket.
-
A gyerekeknek nincsenek és nem is lehetnek világos fogalmai róla, milyenek vagyunk mi, nagyok. Mintha Olümposz ködében élnénk, számukra elérhetetlen és megérthetetlen világban. (...) Annál nagyobb a csalódásuk, mikor később, serdülőfélben, rádöbbennek egy nap, hogy a felnőttek is milyen korlátoltak, kicsinyesek, irigyek, hazugok, kegyetlenek - nincs Olümposz, nincs két világ, csak egyetlenegy.
-
Hogy is felejtheti el egy felnőtt ember olyan tökéletesen a fiatalságát, hogy egy szép napon már egyáltalán nem emlékszik rá, milyen szomorúak és szerencsétlenek lehetnek néha a gyerekek! Teljesen mindegy ugyanis, hogy az ember egy eltört baba miatt sír-e, vagy pedig valamikor később azért, mert egy barátját veszíti el. Az életben sohasem azon múlik a dolog, miért szomorkodik az ember, hanem csakis azon, hogy milyen mély a szomorúsága. A gyermeki könnyek, istenemre, nem kisebbek, és gyakran súlyosabbak, mint a felnőttek könnyei!
Erich Kästner
-
A gyerek számára az öregség adottság. Vannak az öregek, és vannak a fiatalok, az ember pedig még azt az összefüggést se látja, hogy a gyerekekből lettek az öregek. Csak felnőtt korában látja az ember, hogy az aranyos, kedves gyerekekből undok felnőttek lesznek és szörnyûséges öregek.
Csányi Vilmos
-
A gyerekek fekete-fehéren látnak mindent (...). Számukra csak rossz vagy jó, bûnös vagy ártatlan létezik. Nagyon érzékenyek. Minél idősebb valaki, annál több árnyalatát kezdi el érzékelni a körülötte lévő világnak.
-
Mi felnőttek sosem emlékszünk a gyermekkorunkra. Csak azt hisszük, hogy emlékszünk rá, és ez még veszélyesebb. A színek élénkebbek, az ég magasabbnak látszik. A gyerekek folyamatosan egyik megdöbbenésből a másikba esnek. Annyira friss és erős benyomások érik őket, hogy az már-már ijesztő.
Stephen King
-
Mert az ember - ezt egyre jobban hiszem - csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket. A végleges felnőtteket, akik nem hisznek már semmiféle csodában, gyanakvással szemlélem, s ez a gyanakvás és idegenkedés erősödik a tapasztalatokkal és az évekkel.
Márai Sándor
-
Lehetetlen, hogy a gyerekek és a felnőttek szíve ugyanolyan alakú, anyagú és színû legyen. Hiszen akkor miért bánnának a felnőttek úgy a gyerekeikkel, mintha azok nem nyiladozó értelmûek volnának, hanem ütődöttek?
Vámos Miklós
-
Mindenhol, ahol nézem a gyerekeket, olyan, mintha a felnőttek legtöbbször nem is szeretnék őket, még a szülőik se. Gyönyörûnek, meg olyan édesnek hívják a gyerekeket, és újból megcsináltatnak velük egy dolgot, hogy le tudják fényképezni, de igazából nem akarnak velük játszani, inkább kávét isznak, és a más felnőttekkel beszélgetnek. Van, hogy egy kisgyerek sír, és az Anyája nem is hallja.
Emma Donoghue
-
Az ember rosszkedvû lesz az ilyen időben. Nincs más, csak a köd. Még a tekintet is megcsúszik, mert nincs mibe kapaszkodjék.
Robert Seethaler