Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberek, ha számadásukat intézik, könnyen lelnek hibára, az igazság pedig jogot ad arra, hogy azt tegyük, amiről úgy hisszük, tennünk kell. És akkor az igazság minden lehet. És az igazságtalanság ugyanúgy.

Mesa Selimovic
🌌 Univerzum 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mindenkinek megvan a maga igazsága, ami egy cseppet sem baj, sőt így természetes, ez a szabadságunk kulcsa. A bajok azzal kezdődnek, mikor a saját igazságunkra azt hisszük, hogy az az egész világra érvényes. Király Levente
  2. Elképzelhetem azt, hogy az igazság abszolút, de nem tudom elképzelni, hogy én vagy akárki más ezt az abszolút igazságot ismeri. Mi valamennyien tévedünk, valamennyiünknek igyekeznünk kell a helyes elhatározásokat keresni. Én bizony tudom, hogy a véleményemet sokszor meg kellett változtatnom. Nem állítom, hogy mindig igazam volt, és elképzelhetőnek tartom azt is, hogy most is tévedhetek. De ezen az alapon, azon a bizonytalan alapon, hogy tévedni emberi dolog, mégis emberi módon kell előrehaladnunk. Teller Ede
  3. Mindegyik embernek saját igazsága lehet, ami az ő szempontjából teljesen hiteles és elfogadható. Nem csak egyetlen, mindenek fölött álló igazság létezik, hanem különböző igazságok rétegeződhetnek egymás fölött, kilóghatnak egymás alól, sőt hátat is fordíthatnak egymásnak, és egy magasabb igazságnak a szemszögéből az alatta lévőt akár hazugságnak is nevezhetjük. De ugyanez a magasabb igazság is összeomolhat egy még magasabb perspektívából nézve. Ara Rauch
  4. Mindenki a maga igazságát tartja az egyetlen igazságnak, és hiszi, hogy a másik téved. Gondolom, ez így van rendjén. Minden ember igazsága igazság, de nem önmagában, hanem a teljes igazság részeként. Az, hogy valami igaz, nem jelenti azt, hogy az ellenkezője nem az. Minden relatív: az öröm is. Én örülök valaminek, más ugyanattól boldogtalan lesz. Örök törvény ez. Ezért nem lehet megváltani az emberiséget. Ha egy csoport boldogtalan embert boldoggá teszünk, egy másik csoport boldogtalan lesz. A forradalom felemel egy réteget, egy másikat elejt, és kezdődik minden elölről. Megváltani az emberiséget? Hiszen amióta az ember felegyenesedett, mindig akadtak, akik meg akarták váltani. Jobban élnénk, ha nem akarnának minket évezredek óta erővel megváltani. Száraz Miklós György
  5. Minden, ami történik, igazságosan történik. Ha pontosan megfigyeled, rájössz. Nem csak azt mondom, hogy bizonyos rend szerint, hanem hogy igazságosan, sőt, mintha valaki érdem szerint rendelkezne. Marcus Aurelius
  6. Mivel nem tudták elérni, hogy ami igazságos, az egyúttal erős is legyen, úgy intézték az emberek, hogy az legyen igazságos, ami erős. Össze kell tehát kapcsolni az igazságot az erővel, ezért vagy az igazságot kell erőssé, vagy az erőset igazságossá tenni. Blaise Pascal
  7. Nincs igazság. Azaz, annyi igazság van, ahány ember van. Mindegyiknek igazsága van. Ezek nem juthatnak érvényre, ellentmondanak egymással. De ebből a sok igazságból meg lehet alkotni egy csillogó, hideg, okos, márványszerû hazugságot, melyet az emberek igazságnak neveznek. Kosztolányi Dezső
  8. Ahol társadalom van, ott törvény kell, és ahol törvény van, ott feltámad az igazság... És ahol az igazság van, ott megszületik az igazságtalanság is. Rejtő Jenő
  9. Az igazság az egyetlen dolog, amiben nem kell hinni! Minden másban igen - de az igazság, az van! Meg lehet győződni róla, hogy valódi. Meg lehet élni, be lehet bizonyítani, meg lehet ismerni. Müller Péter
  10. Az igazság nem attól igazság, hogy azt valaki ilyennek vagy olyannak gondolja. Az igazság az ember ítéletétől független. Csak van.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat