Az emberek olyan egyszerû lények, könnyen kiismerhetők, megszokod őket, és aztán már nem tudnak meglepetést okozni. Mindenki valami egészen egyértelmûre vágyik. Valami egészen mindennapos dologra. Emberi kapcsolatra és a hús érintésére, időnként egy csipetnyi hatalomra, de nem túl sokra, nehogy véletlenül felelősséggel járjon. Felelősségre senki se vágyik.

Kapcsolódó idézetek

1. Minden egyszerû. Az emberek komplikálják a dolgokat. Albert Camus
2. Szeretjük a gyors, egyszerû megoldásokat, azokat, amelyek belátható időn belül hoznak eredményt, amelyekért semmit sem kell tennünk azok után, hogy elértük őket, amelyek ezután már változatlanul léteznek tovább. Az emberi kapcsolatok - és különösen a párkapcsolatok - azonban nem ilyenek. Nagyon nem. A kapcsolatok sokszor zavarosak, bonyolultak, nehezen érthetők.
3. Értsd meg az embereket! Nem olyan nehéz. Nem bonyolultak. Nem akarnak semmi különöset, csak mindenki más módon akarja azt, amit akar. Daniel Kehlmann
4. Az embereknek igazából nincs szükségük indokra, hogy úgy érezzenek, ahogy éreznek. Egyszerûen csak úgy intézik a dolgot. Agatha Christie
5. Az embereknek egyszerûen mindig kell valami a másiktól. Mindig. Nem számít, mennyiszer csalódsz a többiekben, hogy hányszor bántanak meg, az sem, hogy a családod mennyire szeret, akkor is azt akarod majd, hogy legyen még valaki, aki elfogad. Ez mindenkivel így van.
6. Olyan könnyû gyûlöletet szítani az emberek között. Ettől olyan érthetetlen a szeretet. A gyûlölet egyszerû, és mindig diadalmaskodni akar. Nincsenek egy súlycsoportban. Fredrik Backman
7. Csak egyszerûen azzal kell foglalkozni, hogy legyen valami az ember, legyen különleges, vagy szuper, vagy valami addig a pontig, ahol már az ember nem is tudja, miért van erre szüksége, csak egyszerûen azt hiszi, hogy szüksége van rá. John Green
8. Az egyszerûség sokak számára nehezen elérhető jellemző. Gyakran büszkék vagyunk arra, akik vagyunk és amit elértünk, és meg akarjuk mutatni másoknak, mennyire fontosak vagyunk. Hogy mennyivel jobbak vagyunk másoknál. Valójában azonban ezeket a késztetéseket a belső bizonytalanság okozza. Magunkon kívül keressük az értéket és az önigazolást, és ezzel elkülönítjük magunkat másoktól. Olyan ez, mint egy magánzárka, tökéletesen elválaszt mindenkitől. Egyedül akkor, és csak akkor tudunk igazán összekapcsolódni másokkal, ha megértjük, hogy nekik is ugyanúgy megvannak a maguk jó és rossz tulajdonságaik, mint nekünk. És csak ez az emberi kapcsolat képes arra, hogy megnyissa a szívünket, és határtalan törődést és szeretetet sugározzon mások felé. Hogy másokat is egyenlőnek tekinthessünk.
9. Vannak szerető emberek. Előbb-utóbb felmerül bennük az igény, hogy akit szeretnek, teljességükben, torzítatlanul lássák. De nem olyan könnyû megmutatkozni. Saját félelmeink észrevétlenül is elvárásokká merevednek bennünk, s nehezünkre esik a másik természetessége. Bár mesék, mondák, vallomások szólnak arról, mennyire epekedünk, hogy megismerhessünk valakit, de ha erre alkalmunk nyílik, legtöbbször meggondolatlan hirtelenséggel ítéljük meg a másik személy jellemvonásait. Végül mindannyian rejtőzködni kezdünk, és szorongatónak érezzük a mindennapi életünket. Jónás Tamás
10. Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerû. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.