Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerû. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.

🌅 Nyugdíjba vonulás 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Általában azt várjuk az élettől, hogy megadja mindazt, ami után vágyunk, hogy a gondok maguktól megoldódjanak, és hogy az események örömöt okozzanak, éppen elegendőt ahhoz, hogy boldogok legyünk. Mindig magunkon kívül keresünk: kint szeretnénk megtalálni elégedettségünk forrásait, és azokat a dolgokat is, amelyekre ráfoghatjuk hibáinkat és szenvedéseinket. Így az alapján ítéljük örömöt adónak vagy elszomorítónak a dolgokat, az embereket vagy az eseményeket, hogy azok mennyire igazodnak nézeteinkhez illetve életfelfogásunkhoz.
  2. Gondolkoztam ezen a "legyünk boldogok" dolgon, és úgy érzem, hogy az emberek akkor érzik elveszettnek magukat, amikor azt hiszik, a boldogság az életcéljuk. Mindig úgy gondoljuk, hogy egy nap majd boldogok leszünk. Megszerezzük az autót, megkapjuk azt az állást, vagy azt a bizonyos személyt, aki helyrehozza az életünket. De a boldogság csak egy állapot, egy bizonyos hangulat, nem úti cél. Olyan, mint amikor fáradt vagy éhes vagy. Nem állandó. Jön-megy, és ez így van rendjén. És szerintem ha így gondolnának rá az emberek, akkor sokkal többször találna rájuk a boldogság.
  3. Ha csak boldogok akarnánk lenni, az könnyû dolog volna; ámde boldogabbak akarunk lenni a többieknél, s ez bizony csaknem mindig nehéz, mert a többieket boldogabbnak véljük annál, amilyenek valójában. Montesquieu
  4. Boldogság. Mindenki szeretné elérni. Néhányan biztosak benne, hogy megtalálják, amint hazaköltöztek. Néhányan azt gondolják, megtalálják, ha új barátot szereznek. Néhányan azt remélik, megtalálják, amint legyőzték versenytársaikat. És vannak, akik nem keresik tovább a boldogságot, mert egy nap észrevették, hogy végig az orruk előtt volt.
  5. Ki ne akarna boldog lenni? Ám ahhoz, hogy a boldogságig eljussunk, először meg kéne tudnunk, mi is az a boldogság. Jean-Jacques Rousseau
  6. Sohasem hittem, hogy a boldogság az élet alapvető mércéje és végcélja. Sőt egyre inkább úgy gondolom, csak akkor érhető el, ha nem maga a végcél. Csak azok boldogok, akiknek a boldogságon kívül más céljuk is van: mások öröme, az emberiség sorsának jobbítása, vagy akár valamilyen mûvészi tevékenység vagy cselekvés, amelyet nem eszköznek, hanem önmagában is ideális célnak tekintenek. Valamilyen más célt követve, az odavezető úton találjuk meg a boldogságunkat. John Stuart Mill
  7. Rám mosolygott, és szemében nem csak örömöt láttam. Neki helye van az életemben. Valakihez tartozik. Nem csak a boldogságot keressük. Tartozni is akarunk valahova. Mi, a szerencsés kevesek megtaláljuk gyerekkorunkban, családunk körében. De legtöbben közülünk felnőtt létünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy keressük azt a helyet, személyt vagy szervezetet, amelyben, amelynél úgy érezzük, fontosak vagyunk, számítunk valamit, és hogy nélkülünk valami visszafordíthatatlan történik, megakadályozhatatlan. Mindannyian érezni akarjuk, hogy minket nem lehet helyettesíteni. Laurell Kaye Hamilton
  8. Az emberiség nem kéri tőlünk, hogy legyünk boldogok. Csak azt kéri, hogy a kedvéért legyünk kiválóak. Első az életben maradás, aztán, ha sikerül, jöhet a boldogság. Orson Scott Card
  9. A boldogtalanság egyet jelent a kudarccal. De végtére is mi a boldogság? Lehetséges minden ébren töltött percben boldognak lenni, napról napra, évről évre? Egyáltalán ér ez annyit, hogy törjük magunkat érte? Hogyan is értékelhetnénk a boldogságot, ha soha nem tapasztaltuk meg a fájdalmat? Néha azt gondolom, hogy azért olyan nehéz rálelni a boldogságra, mert rettegünk a szenvedéstől. Talán elfelejtettük a leckét, amit a lelkünk sötétjéből tanulhatunk meg. Hát nem arról van szó, hogy tudnunk kell megkülönböztetni a csillagot a ragyogásától? Hogy megértsük, milyen érzés a boldogság, amire oly buzgón törekszünk? Egy bánat nélküli élet olyan, mint egy szimfónia basszus nélkül. Karin Alvtegen
  10. Ha a boldogság csakugyan valamilyen tárgytól, elért eredménytől vagy emberi kapcsolattól függene, akkor azonnal boldogok tudnánk lenni, ahogy megszerezzük a kérdéses dolgot. Biztosan ti is tudtok mondani ilyet! Az a legszomorúbb az egészben, hogy amíg azt hisszük, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha megszerzünk valamit, nem tudunk boldogok lenni itt és most. Pedig csak itt és csak most lehet az ember boldog. Nem lehetünk boldogok a jövőben, hiszen az még nem létezik.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat