Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az embereknek szükségük van valami náluknál hatalmasabbra, amit bálványozhatnak, amiben megérezhetnek valamit az Istenből itt, a földön.

🌙 Éjszaka 💫 Önbizalom
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az embereknek hitre van szükségük ahhoz, hogy élni tudjanak. Hinniük kell valamiben, máskülönben elvesztek. Wass Albert
  2. A kétkedés emberi dolog. Emiatt akarnak az emberek isteniek lenni.
  3. Szükségünk van valakire, egy fölöttünk álló erőre, ami eligazítja és rendben tartja a dolgainkat. Valakire, aki mellettünk áll, ha már mindenki elhagyott. A természeti erők túlságosan hatalmasak a földi halandók számára. Erre mi kitalálunk magunknak egy hatalmat, amelyhez fordulhatunk, ha szükségünk van rá. Én nem teszek különbséget hit és babona között. Úgy látom, a kettő egy és ugyanaz. Az egyikben szabad hinni, a másikban nem. Mert ha megteszed, máglyára küldenek téves tanaidért. Mégis be kell vallanom, hogy én is Istenhez fohászkodom, ha bajba kerülök. Én is úgy teszek, mint a megtévedt lelkek, akik a halálos ágyukon hirtelen megtérnek, hogy legalább megmaradjon számukra valami. Csakhogy az én hitem nem tart sokáig. Amint biztonságban érzem magam, ismét gúnyolni kezdem az eget. Hát ilyen ingatag a viszonyom a mi Urunkhoz. Margit Sandemo
  4. Isten: kell, hogy legyen valaki, aki az embert embernél jobban megérti. Karinthy Frigyes
  5. Az embereknek többre van szükségük, mint a puszta szidalomra, többre, mint hogy azt éreztessék velük, hogy hülyék és bûnösök. Többre van szükségük az Apokalipszis látomásánál. Szükségük van egy olyan látomásra a világról és önmagukról, ami ösztönzi őket.
  6. Úgy látszik, az embernek szüksége van arra a képzetre, hogy amíg ő él, a világmindenségben valahol egy trónus ragyog fölötte, és az adminisztráció szakadatlanul mûködik - lehetőleg az ő lelki üdve érdekében. Kertész Imre
  7. Az emberek sok mindent hisznek. Lefoglalja őket a hitük. Fredrik Backman
  8. Néhányan szeretnék megérteni azt, amiben hisznek. Mások szeretnének hinni abban, amit megértenek. Stanislaw Jerzy Lec
  9. Az emberek úgy érzik, birtokolhatják a gyönyörû dolgokat. Libba Bray
  10. Az embereknek azt kell tenniük, amit érzésük szerint tenniük kell. Margaret Mitchell
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat