Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az embereknek szükségük volt a biztonságra, és megteremtették vagy felfedezték az angyalok világát, amely azután védőszféraként vette körül őket egy idegen világban.

Hankiss Elemér
🔮 Jövőkép 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberek saját maguk képtelenek lettek volna megteremteni a maguk számára a maguk világát. Szükségük volt az isteni segítségre és védelemre. Könyörögni kellett a jóakaratú szellemekhez és erőkhöz, vagy kényszeríteni kellett őket arra, hogy védjenek meg minket. "Ablakot" kellett nyitni Istennek, hogy leszállhasson az égből, és felkereshesse ezt a szentelt helyet, hogy beköltözzék a fizikai világnak erre a pontjára, amely az ő jelenléte által szentelt hellyé vált. Az isteni lét és az igazi, hiteles emberi lét szentélyévé. Hankiss Elemér
  2. A szabályok biztonságot teremtenek. A szabályok otthonos légkört alakítanak ki. A szabályok teszik élhetővé a család hétköznapjait. Szabályok nélkül csak ide-oda csapongó lények volnánk, akiknek élete sötétségbe és káoszba fullad. Ezért van szükségünk szabályokra. A szabályok a mi védőangyalaink. Salla Simukka
  3. Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei. Paulo Coelho
  4. A félelem és a szorongás kínzó élménye arra készteti az embereket, hogy szimbólumok védőpajzsával, mítoszokkal, hitrendszerekkel és eszmékkel vegyék körül magukat, hogy a zene hangjaival, a szavak értelmével és ha kell, angyalokkal töltsék ki a körülöttük tátongó ûrt. És mindezzel létrehozzák, megteremtsék azt, amit összefoglaló néven civilizációnak vagy kultúrának szoktunk nevezni. Hankiss Elemér
  5. Képtelenség volna, ha nem értenők meg az angyalokat és az ördögöket egyaránt, hiszen mindkettőt mi találtuk ki. John Steinbeck
  6. Az embereknek szükségük van valami náluknál hatalmasabbra, amit bálványozhatnak, amiben megérezhetnek valamit az Istenből itt, a földön.
  7. Azért, hogy megóvjanak valami fontosat... Ezért viselnek hadat az emberek.
  8. Minden ember meghatározott feladatokat kap, amelyeket feltétlenül meg kell oldania, és a felsőbb hatalmak, az angyalok és egyebek, meg egyidejûleg az itteni, földi mesterek is segítenek e feladatok megoldásában. Ljudmila Ulickaja
  9. Nem (...) elegendő az, hogy az ember barlangokat keresett a maga számára, vagy erős falakból építette fel házát és városát. Otthonát a mágia, a rituálék, a mítoszok, vallások - szimbólumok és szimbólumrendszerek - segítségével is oltalmaznia kellett egy veszélyekkel teli, idegen világban. Hankiss Elemér
  10. Az idegen világ jelenlétét mindig érezték az emberek. Az ezzel kapcsolatos szorongás mindig ott lapult életük felszíne alatt. Az egyik lehetséges mód arra, hogy csökkentsék ezt a szorongást, az volt, hogy nyíltan szembenéztek vele. A különböző korok és civilizációk sokféleképpen kísérleteztek ezzel a konfrontációval. Általában nagy szerepük volt ebben a rítusoknak és ceremóniáknak. És nagy szerepük volt a héroszoknak, akik a veszélyes kalandok során felkutatták és legyőzték az ismeretlen világ szörnyeit. Hankiss Elemér
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat