Ugrás a tartalomra
Az emberi pszichikum nem struktúra, hanem halmazat. Méghozzá többféle személyiség, pontosabban személyiséglehetőség együttlétezése egymás mellett. Egyik domináns, a többi lappang. Az élethelyzetek radikális változásaira nem a személyiség struktúrája és mechanizmusai változnak meg, hanem egy másik személyiséglehetőség lép előtérbe.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy domináns ember érdekes módon nagyon hasonló, szintén uralkodni vágyó partnereket szokott kifogni. Az pedig, hogy az ember milyen személyiségszerkezettel bír, általában a bajban, a válsághelyzetekben szokott megmutatkozni. Mert a jóban könnyû jónak lenni! De a baj, a rossz mutatja meg, milyen is az ember valójában. Milyen vele együtt élni!
Csernus Imre
-
Személyiség. Mindenkinek van (kivéve talán azokat, akik politikusi pályára adják a fejüket). De mi is a személyiség? Nagy vonalakban, az illető hajlamainak, hiedelmeinek, gondolkodásmódjának és viselkedésének kombinációja.
-
Az ember fiatalkorában nem egy, hanem számos személyiséget hordoz magában, sorra próbálgatja azokat, és végül is az egyik mellett dönt, hajlamait és a külső körülmények nyomását követve. Pályát, magatartást választ az élettel szemben - és ez a szerep nem kifelé, hanem befelé kérgesedik.
Szerb Antal
-
Az emberi elme különböző hiedelemrendszereket tud a fejében egymás mellett tartani. Ez egy nagyon jellegzetes dolog, de erre az emberek általában nem ébrednek rá. Tehát egyidejûleg, egymással nem kommunikáló, kicsi, kompakt rendszerekben tud az ember gondolkodni, és ez nem zavarja.
Csányi Vilmos
-
Ha tetszik, ha nem, az emberek is olyanok, mint egy bármilyen más halmaz, amit élőlények alkotnak. Azaz valamilyen szinten vezetésre szorulnak, vagy vágynak. Azok, akik forgatják a világot, mindig kevesebben vannak, mint a követők. Ebből is következik, hogy politikára kevesebben teremtődnek.
-
Minden ember lelki alkata összetett: számos személyiségvonás együttes jelenléte és kölcsönhatása jellemzi.
Bereczkei Tamás
-
Az emberek többségének sajátos rendje van, ez nem csupán alkalmi, rögtönzött vagy elmosódó, hanem rendképlettel, sajátos rendstruktúrával rendelkezik, amely összefügg ösztöni, érzelmi, akarati, intellektuális életével, alkati adottságaival, szerzett tapasztalataival.
-
Mindnyájunkban több személy lakozik. Különböző személyek. És néha önállósítják magukat, és egy darabig ők uralkodnak, és az emberből más ember lesz, egy olyan ember, akit előzőleg nem ismert. De aztán visszaváltozik régi önmagává.
Erich Maria Remarque
-
Az ember, bár alapjában biológiai, de nem tisztán biológiai formáció, hanem biológiai és társadalmi formációk ötvöződésének egysége.
-
A személyiséget nem lehet egyetlen szóval meghatározni, hiszen mindazoknak a tulajdonságoknak az összessége, amelyek egyik embert a másiktól megkülönböztetik.
Napoleon Hill