Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberi szabadság (...) sok mindent engedélyez, hogy végül belezuhanjunk a koporsóba. Ilyen az írói képzelet is. Szabadon száguldhat, teremthet és ölhet, de az író fejében már kezdettől fogva ott él a végső cél: ide el kell jutnia a mesének s minden emberének...

Földi Mihály
🔭 Csillagászat 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember (...) könnyen tudja magát veszélyekkel körülkerítettnek látni. Tud veszélyes ellenséget odaképzelni, ahol nincsen semmi ilyesmi. Voltaképpen érthető, ha egy ember feladja a játszmát. De azért lehetne másképp is. Mindig, még a kivégzőcölöphöz kötözve is van rejtőző szabadság. Az eszmélet folyosóit nem tudja elzárni semmilyen kivégzőkülönítmény. Konrád György
  2. A szabadság megadja a lehetőséget, hogy akár az állatok szintje alá zuhanj, akár az angyalok fölé szárnyalj. A szabadság létra. Egyik vége a pokolba nyúlik alá, a másik az égbe fel. Ugyanaz a létra; te döntöd el, hogy melyik irányban indulsz el rajta. Osho
  3. Az emberi szabadság végtelenül korlátozott; a szabadság lényünk egyik alaptulajdonsága, és mint ilyen, állandóan terjed és tökéletesedik. Mint minden földi dolognak és jelenségnek, a szabadságnak is vannak fokozatai, az egyéni szabadság a megfigyelésnek és a felismerésnek a függvénye... a gondolkodó ember szabadsága nagyobb, mert a gondolkodása az akaratát, szabadságának kulcsát fejleszti. Charles Bonnet
  4. Bizonyára el tudod képzelni, micsoda káosz lenne a világon, ha mindenki azt mondaná: "Független akarok lenni, felelősség nélküli, és szabadon ki akarom mondani, amit gondolok, és azt szeretném csinálni, amit én akarok." Mindnyájunknak szabadságunkban van úgy beszélni és cselekedni, ahogy egyénileg akarunk - föltéve, hogy a beszédnek és cselekedetnek ez a "szabadsága" nem okoz kárt embertársainknak. Truman Capote
  5. A szabad gondolkodás végső soron a saját testünk elhagyását is jelenti. Azt, hogy kilépünk a testünkből, ebből a határokkal bíró ketrecből, lerázzuk láncainkat, és hagyjuk szabadon szárnyalni a logikát. Természetes életet adunk neki. Ez a gondolat szabadságának legmélyebb lényege. Murakami Haruki
  6. Ahhoz, hogy az ember a gyorsan változó világban meg tudja tartani a helyét, nagyon szabadon kell gondolkodnia. Mindenféle morális, szociális és kulturális kötöttségtől mentesen. És persze abban a tudatban, hogy bár mindent el tudok képzelni, nem mindent csinálok meg. A lényeg az, hogy felismerjem, amit én gondolkodási szabadságnak nevezek: hogy ami az én fejemben van, az nem a valós világ mûködési szabályai szerint létezik, hanem az én szabályaim szerint. A valós világ olyan, amilyen, és én csak kerülgetem a korlátokat, és keresem a kerülőutakat. Csányi Vilmos
  7. Oly kevés lehetőség adódik a szabadságra. Az egyik: a képzelet. De erről az utazásról gyakorta vissza kell szakadni a világba, s ez olyan, mintha időről időre láncra vernék az embert. Vavyan Fable
  8. A szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt. A szabadság azt jelenti, hogy minden bátorságunkat összeszedve lebontjuk a börtön falait, egyik téglát a másik után. Edith Eger
  9. A regény valójában az író álma. Többnyire a valóságból indul ki, az író azonban nem irányít, hanem képzeletének kényszerítő parancsát követi. Alex Miller
  10. A képzelet ártatlan. (...) Mindaz, ami a fejemben van, csak rám tartozik, (...) ezek semmiképp sem "rossz gondolatok", semmiképp sem bûn, és hagyni kell a képzeletet, hadd csapongjon, amerre csak akar, még akkor is, ha véres, elfajult utakon jár. Luis Bunuel
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat