Ugrás a tartalomra
Az emberiség története velejében nem egyéb, mint a sóvárgás története; a paradicsomi állapot visszaszerzésének vágya lendíti kerekét előre.
Kapcsolódó idézetek
-
Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség derûsen váljék meg a múltjától.
Karl Marx
-
Az emberiség eddigi története, ahogyan ismerjük, nem más, mint az emberiség egyre nagyobb és nagyobb összefogásra való törekvése. Ez az egység különböző eszközökkel valósul meg, és nem csak azokat szolgálja, akik ezért dolgoznak, hanem még azokat is, akik ellene vannak.
Lev Tolsztoj
-
Az ember különös hivalkodása, mely azt engedi és akarja elhitetni, hogy valami igazságra vágyik, pedig csak szeretetet kér a világtól.
Albert Camus
-
Az emberi idő nem körben forog, hanem egyenes vonalban fut előre. Ez az oka, hogy az ember nem lehet boldog, mert a boldogság az ismétlődés utáni vágy.
Milan Kundera
-
Az élet nem más, mint vágyak sorozata, mely egyik csalódástól a másikig viszi az embert.
-
Az emberiség kalandvágyó és felfedező faj, sohasem elégszik meg azzal, amit már elért, és mindig távolabbi célok felé tör.
-
Az ember örökké okot keres, holott minden csak következmény. Következménye annak, hogy él.
Háy János
-
Az emberiség csupán a nagy próbatételek leküzdésével emelkedhet a csúcsok felé. Csak a veszély és nyugtalan bizonytalanság készteti újabb és dicsőségesebb hódításokra.
Isaac Asimov
-
Minden elmúlik, minden visszajön; így forog örökké a lét kereke.
Friedrich Nietzsche
-
A sors (...) egy kerék, melynek egyetlen célja, hogy forogjon, s mindig visszatérjen oda, ahonnan indult.