Ugrás a tartalomra
Az emberiség eddigi története, ahogyan ismerjük, nem más, mint az emberiség egyre nagyobb és nagyobb összefogásra való törekvése. Ez az egység különböző eszközökkel valósul meg, és nem csak azokat szolgálja, akik ezért dolgoznak, hanem még azokat is, akik ellene vannak.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberiség története a világosság szüntelen harca a sötétség ellen. Ezért értelmetlen gondolkodnunk azon a kérdésen, minő hasznunk van a tudásból. Az ember igényli a tudást, s ha elveszíti ezt a kívánságát, megszûnik embernek lenni.
Fridtjof Nansen
-
Az emberi történelem tulajdonképpen tanulási folyamat, amelyben a gonosz csak arra szolgál, hogy próbára tegyen minket, és továbbvezessen a szeretet, az erény és a bölcsesség útján. A gonosz fokozatosan kiküszöbölődik majd az emberi világból.
Hankiss Elemér
-
Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség derûsen váljék meg a múltjától.
Karl Marx
-
Az emberi történelem a háborúk története.
-
Egyetlen ember története az egész emberiség története.
Paulo Coelho
-
Az emberiség történelme nem más, mint a hadviselés története. Az emberek mindig is egymást gyilkolták, és örökkön ezt fogják tenni. Vagyis az ember legfontosabb tulajdonsága az, hogy mekkora jártasságra képes szert tenni a hadviselésben. Minden más ennek van alárendelve.
Simon Scarrow
-
A történelem egyrészt azoknak a nagy folyamatoknak az összessége, amelyeket a történettudomány leír, másrészt pedig a személyes sorsoknak az együttese. Mondjuk, a második világháború annak a 3-400 millió embernek az egyenkénti személyes története is, aki részt vett benne.
Nyáry Krisztián
-
Minden háborút a múlt igazol, de különböző múltak nem léteznek. Alapvetően minden háború megtervezett, hogy a társadalmat az éhhalál szélén tartsa. A háborút az uralkodó csoport vívja az alárendelt ellen, és a célja nem a győzelem.
George Orwell
-
Az ember útja állandóan keresztezi egymást másokéval. Így mûködik a világ. Összeütközünk, és valakinek néha bántódása esik.
Harlan Coben
-
Minden történetnek két oldala van, ahogyan minden falnak is. Ahhoz, hogy megértsük, mi történik a világban, tudnunk kell, mi osztott meg bennünket a múltban, és mi oszt meg bennünket még ma is.
Tim Marshall