Ugrás a tartalomra
Az emberiség történetében még soha nem volt olyan árva az ember, mint most, időszámításunk második évezredének végén. A rosszul értelmezett egyéni szabadság és az evilágiakba való belemerülés következtében korunk embere roppantul elmagányosodott. Elanyátlanodott! Árva lett! Ebből az elesettségéből pedig emberi erő felemelni őt már nem tudja.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden ember árva.
Belefagy a lélegzet
a nagy-nagy szabadságba.
Likó Marcell
-
A múltba nincs visszatérés, a múlt álomnak tûnik, amely hajlítja és alakítja az embert, és olyan védtelen lesz általa, akár az árván maradt gyermek.
-
Lehetünk közösségben is mérhetetlenül egyedül. Ki ne emlékezne gyermekkora riadalmas perceire, óráira, amikor a legderûsebb, legszebb családi körben is egyszer csak úgy érezte, árva a mindenségben? Mert más is kell az embernek a magány eloszlatásához a törődésnél, a gondoskodásnál, de talán még a szeretetnél is, hiszen az leginkább csak puszta aggodalom, óvás, gyakorlott erkölcsi szokás. (...) Szükség van egy lényre, valamire-valakire, aki szívünk-lelkünk értője-érzője, bensőséges társ, örökkön nekünk, velünk, miattunk való teremtés.
-
Korunkban minden rendes ember szükségképpen gyáva rabszolga. Ez a természetes állapota. Ez mély meggyőződésem. Erre teremtődött, ilyen az alkata. És a rendes ember nemcsak most, holmi véletlen körülmények miatt, hanem általában minden korszakban szükségképpen gyáva rabszolga. Ez természeti törvény minden rendes ember számára ezen a földön.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Az ember erény híján a legelvetemültebb és legvadabb, s a nemi élvezetben és evésben legaljasabb lény.
Arisztotelész
-
Az embernek nagyjából hetven éve van ezen a földön, vagy annyi se. Ez elég kevés idő ahhoz, hogy megengedhessük magunknak, hogy rosszul érezzük magunkat, és bent ragadjunk olyan helyzetekben, amelyek akár százszázalékosan rosszak.
-
A modern ember nem csak nyughatatlanul rohanó, de eltompult, unott lény is, akit semmi nem dob fel, semmi nem ragad meg legbelül igazán.
-
Mindannyian magányosak vagyunk, mi, akik ezen a bolygón élünk. Teljesen egyedül vagyunk. Jobb, ha minél előbb elfogadjuk ezt a tényt, és megbékélünk vele. Az emberek jórészt egyedül élik le az életüket, akár házasok, akár egyedülállók; keresnek-kutatnak - hiába; végül azt is elfelejtik, hogy valaha kerestek valakit.
Richard Bach
-
Sok minden megváltozik, igen. De az ember mindig ugyanaz marad. A világ rabszolgája. A saját világáé. A vágyaié.
-
Egy felfoghatatlan évszázad végén találjuk magunkat, melynek technikai vívmányai, háborúi és katasztrófái nem csak a szemünket nyitották fel, hanem rákényszerítettek bennünk a látásra is. Nem, ez az évszázad valósággal letépte a szemhéjunkat, olyan kegyetlenül, hogy védtelenül kénytelenek legyünk felismerni az ember gonoszságra és kegyetlenségre irányuló hajlamát.