Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberiséget fenyegető két legnagyobb veszély a fanatizmus és a közöny.

Sánta Ferenc
❤️ Valentin-nap 🤗 Vigasz
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden ellenségesség között a legveszélyesebb a közöny! Márai Sándor
  2. A veszélynek két forrása van - a vakrémület és a vakmerőség.
  3. Sok minden mérgezi az emberiséget, de mind közül az egyik legerősebb a büszkeség. Fredrik Backman
  4. A félelem a létező legnagyobb bûn. Jean-Paul Belmondo
  5. A közöny az egyetlen ellensége az embernek.
  6. A közöny az embertelenség esszenciája. George Bernard Shaw
  7. A közösséggel kapcsolatban az emberek két dologtól félnek nagyon: hogy kirekesztik őket belőle, vagy hogy mint egyének felszívódnak benne. Axel Hacke
  8. Az emberi faj két veleszületett és gyógyíthatatlan betegséget hordoz; az egyik az élet, amelybe elkerülhetetlenül belehal, a másik a reménység, mely azzal kecsegteti, hogy a halál nem szükségképpen jelenti a véget.
  9. Szerelem és irigység. A két legveszélyesebb méreg, ami emberi lelket megtámadhat. Átkozott méreg mindkettő, hiszen a józanságot veszi el végérvényesen. A józan ítélőképességet, amivel önmagunk egy darabját hagyjuk elveszni. Tomán Edina
  10. A megvásárolható szeretet az egyes embert, a megvásárolható tudomány pedig az egész világot veszélyezteti.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat