Az embernek félre kell tennie, halogatnia kell saját létfontosságú gondjait, töprengéseit, mert környezete folytonosan olyan nyüzsgésbe vonszolja bele, amelyhez semmi köze, olyasmi miatt kényszerül magyarázkodni, ami hidegen hagyja, vagy éppenséggel undort kelt benne.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember kényszeres vágyat érez arra, hogy megismerje a körülötte lévő világot és annak összefüggéseit, rendet rakjon a káoszban - vagy legalábbis fenntartsa magában annak illúzióját, hogy érti a világ mûködését. Ugyanis erre van szükségünk ahhoz, hogy magabiztosan mozogjunk a világban, és úgy érezzük, irányítjuk a saját életünket. Krekó Péter
2. Az embernek igenis szüksége van mindenféle elfoglaltságra, akár fizikai, akár értelmi, akár érzelmi szinten, hogy mindenáron elkerülhesse a saját magával, az élettel, léte értelmével, a válaszok elviselhetetlen hiányával és a halállal kapcsolatos kérdéseit. Blaise Pascal
3. Az embernek mérhetetlenül nehéz a jelenre összpontosítania: mindig azon töpreng, hogy mit csinált, miképpen csinálhatta volna jobban, mik a tettének a következményei, és miért nem úgy cselekedett, ahogy cselekednie kellett volna. Vagy éppen a jövővel van elfoglalva, hogy mit fog csinálni holnap, milyen óvintézkedéseket kell tennie, milyen veszély leselkedik rá a sarkon, hogyan kerülje el a kényelmetlenségeket, és hogyan érje el, amiről mindig álmodott. Paulo Coelho
4. Az ember mindig az ismerőset keresi, az ismerősbe vágyik vissza, az adja neki a komfortot. A komfortos, az ismerős nem biztos, hogy jó neki, de akkor is azt keresi. Amikor ilyen gyorsan változik a világ, akkor az embert megijeszti az, hogy elveszíti az ismerős dolgokat, és ez az ijedtség, félelem, szorongás nagyon sok negatív érzelmet szül, és nem felejtetlenül segíti az egymás megértése felé való törekvést. D. Tóth Kriszta
5. Az embereket a következményektől való félelem tartja vissza a cselekvéstől és teszi alkalmazkodóvá, de amint elengeded a lényegtelen dolgokhoz - a pénzhez, a karrierhez, a személyes biztonsághoz - fûződő ragaszkodásodat, legyőzheted a félelmet. Edward Snowden
6. Zavarkeltő körülmények között az ember a maga ügyefogyottságában inkább hajlamos rá, hogy az időt erősen megrövidítve élje át, semmint hogy túlbecsülje. Thomas Mann
7. Élete során az ember gyakran attól fél, amitől nem kellene, vagy nem úgy fél, ahogy kellene, vagy nem akkor, amikor kellene. Arisztotelész
8. Az ember folyton időzavarral küzd, ám amint zûr támad a lelkének nevezett homályos zugban, tüstént rengeteg ráérő ideje keletkezik, amelyet aztán azzal tölt, hogy szánalmas módon elhagyja magát, és szomorkodjék, mint egy haldokolni félrevonuló elefánt. Vavyan Fable
9. Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt! Márai Sándor
10. Az ember az, aki ott ácsorog a metafizikai szakadék előtt, s reménytelen, unalmas, eltakart szemû, hazug, szószátyár és félelemmel teli toporgását létnek hívja. (...) És azt is tudja, ő ezt a szakadékot átugrani képtelen, hát sóvárog, fecseg, unatkozik, hazudik, szerelembe vagy munkába menekül, szóval toporog. Cserna-Szabó András