Krekó Péter

A polarizációval, a törzsiessé váló politikával a legfőbb probléma az, hogy a lojalitással helyettesíti a teljesítményt. Ha valaki az adott politikai oldalnak nagyon hangos, nagyon lojális, nagyon feltûnő tagja, az alacsonyabb teljesítménnyel is komoly elismerésre tehet szert, egész egyszerûen azért, mert egy törzsi jellegû háborúban a győzelem a legfontosabb szempont, és a győzelem szempontjából másodlagos jelentőségûvé válnak olyan kérdések, mint hogy valaki milyen teljesítményt nyújt a saját szakmájában.

Az életben hozunk döntéseket, és azt hisszük, hogy ezáltal véglegesen elköteleződünk valamilyen irányba és megváltozunk úgy, hogy az visszafordíthatatlan, de valójában a meg nem valósított döntések eredményei is velünk vannak, a végül elutasított alternatívák is bennünk maradnak, ezért egyszerre vagyunk ugyanazok, akik a döntéseink által nem lettünk, és azok, akik vagyunk vagy akiknek hisszük magunkat.

Előbb-utóbb mindig lesz valaki, akinek megéri nyilvánosságra hozni a titkokat.

A tudománykommunikációnak van egy társadalmi felelőssége is, és ha úgy tetszik, egy pszichológiai felelőssége is. (...) Például hogy lehet úgy kommunikálni a globális felmelegedésről, hogy az üzenet ne az legyen, hogy úgyis meghalunk mind? Mert ezzel az üzenettel nem tud az ember mit kezdeni, és ha ez az üzenet, akkor nyilván nem kezdem el szétválogatni a szemetet, mert az apokaliptikus vízióhoz képest ez egy elég banális tevékenységnek tûnik.

Az analógiák mindig nagyon vonzóak a történelem magyarázatában, csak általában tévesek, rosszak. Az, hogy a múltban valami úgy történt, nem jelenti azt, hogy a jövőben is úgy fog történni. Egyszerûen nem így mûködik a történelem. Az analógiák mindig vonzóak, mert ismerőssé teszik az ismeretlent, de ugyanakkor elemzői vagy újságírói eszközként inkább félrevezetőek.

A propagandisztikus álhíreknek, összeesküvés-elméleteknek nem a propagandisztikusan leegyszerûsítő kommunikáció az ellenszere, hanem az őszinte, de ugyanakkor a különböző veszélyeket súlyozó és összetett mondatokban beszélő kommunikáció.

A propaganda mindig talál hivatkozási alapot, ha nincs, hát teremt. Persze, az álhír- és összeesküvéselmélet-gyártás legfőbb kerete, társadalmi-politikai előfeltétele a polarizáció. Az, hogy egymással antagonisztikusan szemben álló oldalak visszhangkamrákba zárják magukat, hogy ne hallják meg egymás érveit. Így mindegyik oldalon kifejlődik a virtuális valóság gyártása.

Jobb elv talán, ha kevesebbet tudunk, de azt helyesen, mintha mindenről tudunk valamit, de annak pedig a nagy része valószínûleg téves.

A viselkedésünket az erős helyzetek sokkal inkább képesek formálni, mint ahogy azt gondoljuk.

A tradicionális tudásképző intézmények - újságírás, egészségügy, egyetemek, tudományos mûhelyek és így tovább - presztízse egyre csökken. Különböző információs univerzumok alakulnak ki, ami a törzsi logika felé mutat, és ez erőszakosabbá teszi a közbeszédet. A totális bizalmatlanság kezd normává válni. Márpedig: aki semmiben nem bízik, bármiről meggyőzhető.

A politikai események magyarázatában a földrajznak nagyobb a szerepe, mint hinnénk. A térképek sok hosszas, elvont eszmefuttatást tesznek egy pillanat alatt magától értetődővé és kézzelfoghatóvá.

Senki nem immunis bizonyos típusú álhírekkel és összeesküvés-elméletekkel szemben - bármilyen iskolázott és okos legyen is az olvasó, biztos, hogy felült már életében, akár több alkalommal is, álhíreknek, és jó eséllyel vannak jól bejáratott összeesküvés-elméletei. Az álhírek által teremtett világ ugyanis sokszor vonzóbb, izgalmasabb, és jobban kiszolgálja a meggyőződésünket, mint a valóság.

Az álhírekben és az összeesküvés-elméletekben való hit nem extremitás és nem pszichopatológia, hanem rendkívül elterjedt, csoportidentitásban gyökerező, normális jelenség. Azokban az álhírekben vagyunk hajlamosak hinni, amelyek jólesően megerősítik a már meglévő nézeteinket. Az összeesküvés-elméletek "mindannyiunk számára folyamatos kísértést jelentenek", mivel jelenségek széles körére kínálnak magyarázatot, és lélektanilag kényelmes választ adnak arra az alapvető kérdésre: "Miért történnek rossz dolgok jó emberekkel?"

A médiában és a politikában is sokan érdekeltek abban, hogy meglegyen a háború "érzete": hogy a gazdasági válság világvégének, a menekültek érkezése kontinensek civilizációs harcának, a terrorizmus pedig mindennapos, mindenkire leselkedő halálos fenyegetésnek tûnjön. Erre pedig pénzt is áldoznak. Mégis, manapság - legalábbis a világ nyugati felén - nem beszélhetünk klasszikus, felülről jövő, intézményes agymosásról. Az emberek a saját agyukat mossák át az álhírekkel - és ehhez a bulvár- és álhírmédia, illetve a populista politikusok csak a szappant adják. A közösségi média pedig a lavór - ami más formában korábban is létezett.

Nem minden összeesküvés-elmélet hamis (...), de a világban vélhetően sokkal több az összeesküvés-elmélet, mint a tényleges összeesküvés.

Mindenkinek joga van hülyeségekben hinni és hülyeségeket beszélni, amíg ezzel másoknak nem okoz kárt.

A jól mûködő demokratikus rendszereknek (...) az az előnye is, hogy a hatalommal szembeni bizalmatlanságot intézményesen kifejező és artikuláló szervezetek (szabad sajtó, civil szervezetek, kormányzati ellenőrző szervek, adott esetben a bíróságok) folyamatos felügyelet alatt tartják a döntéshozókat, és ezzel nagyban megnehezítik, hogy a tényleges, rendszerszintû összeesküvések érvényre jussanak. A tapasztalat ráadásul az, hogy minél nagyobb volumenû egy összeesküvés, annál nagyobb az esélye a lebukásnak.

Az ember ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy megismerje és megmagyarázza a körülötte lévő világot - de nem feltétlenül úgy, hogy tudása pontos és valósághû, hanem hogy pszichológiailag kényelmes legyen. Azaz kielégíthesse az adott csoport vágyait, összhangban legyen saját maga és az őt körülölelő csoport korábbi hiedelmeivel és világnézetével, továbbá megnevezze és egyben csoportján kívül helyezze a problémák felelőseit. Az elméleteknek nem kell igaznak lenniük, a fontos, hogy megnyugtatóak és "hasznosak" legyenek. Az önkiszolgáló hazugság sokkal kellemesebb, mint a kényelmetlen igazság.

A konspirációs teóriák sokszor a gyûlölet, a diszkrimináció és a másik csoporttal szembeni ellenséges vagy akár erőszakos viselkedés racionalizálásának eszközei is. A külső, fenyegető csoporttal szembeni fellépés ugyanis nem erőszak, hanem jogos önvédelem.

A túlélés szempontjait szem előtt tartva egyes esetekben valóban jobb félni, mint megijedni. Ha veszélyes jelzőingereket észlelünk, a komoly, életveszélyes fenyegetés esetén a kihagyás következménye jóval súlyosabb lehet, mint a téves riasztásé.