Ugrás a tartalomra
Az embernek saját természetéből fakadó különböző tulajdonságokat kell megfékezni ahhoz, hogy jó riporter legyen, például a türelmetlenséget vagy a túlzott kíváncsiságot.
Kapcsolódó idézetek
-
Eléggé félősnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy állandóan résen legyen. Meg gyanakvónak. Ébernek.
Cormac McCarthy
-
A riporter élete egészen más, mint a képernyő mögött ülő újságíróé. Felkeresni a helyszínt, saját nyomozást folytatni, menni az orrod után nem mindig hajaz a szó szoros értelmében vett újságírásra. Veszélyes mesterség, amely megköveteli, hogy az érzelmeid és a feldolgozni kívánt téma tárgyilagos megfigyeléséhez szükséges távolságtartás között egyensúlyozz. Van úgy, hogy az egész egyáltalán nem érint meg. Máskor előfordul, hogy belőled is ott marad egy darabka.
-
Bátorság kell az új eredmények kimondásához, bátorság kell a tévedések beismeréséhez is. Akiből hiányzik ez a kettős bátorság, nem érhet el igazán jelentős eredményeket.
Rockenbauer Antal
-
Amikor nagyratörő céljaink vannak, a nyomás és a feszültség elkerülhetetlen velejárója az igyekezetünknek. Történnek majd dolgok, amelyek készületlenül érnek, fenyegetnek vagy megijesztenek bennünket. Jószerével garantáltak a (többnyire kellemetlen) meglepetések. Mindig jelen van a kockázat, hogy legyőznek bennünket. Ezekben a helyzetekben nem a tehetség a legszükségesebb tulajdonság, hanem a tartás és a higgadtság, mert ez a két vonás kell ahhoz, hogy bármely egyéb képesség megnyilvánulhasson.
Ryan Holiday
-
Az ember időnként túlzottan is találékony az igazság kiderítésében. Pedig néha jobb lenne tiszteletben tartani rejtőzködő mivoltát.
-
Ahhoz, hogy jó tudósok lehessünk, ismernünk kell saját kívánságainkat, vágyainkat és gyengéinket is. Tisztában kell lennünk vele, hogy emberek vagyunk, és szükség esetén ki kell javítanunk a hibáinkat.
Sabine Hossenfelder
-
Ahogyan változunk, néha egyet előre, egyet meg hátra lépünk, lehet, hogy jobb felszereléssel megyünk a hegyre, ám kevésbé tudatosan, véletlenszerûen cselekszünk. De amikor ez az út keménnyé válik és elromlanak a dolgok, ugyanazokra a tulajdonságokra van szükség (...): bátorság, találékonyság, a kényelmetlen helyzetekkel való megbirkózás képessége és legfőképp erős akarat, elszántság.
Edmund Hillary
-
A jó írás nem azon áll vagy bukik, hogy mekkora meggyőző ereje van (...). A jó riport lényege abban áll, mennyire képes bevonni az olvasót, lekötni a figyelmét, gondolkodásra késztetni, akár azzal, hogy bepillantást enged neki más emberek gondolkodásába, még ha a végén arra a következtetésre is jut, hogy ő maga köszöni, nem igazán szeretne a riportalany fejével gondolkodni.
Malcolm Gladwell
-
Egy kiváló, kísérletező tudós karakteréhez az is hozzátartozik, hogy megtalálja a helyes egyensúlyt. Legyen kellőképpen paranoiás ahhoz, hogy minden egyes lépésnél gondja legyen az összes részletre, és végezzen hibátlan munkát, viszont annyira azért mégse legyen paranoiás, hogy ne bízzon meg a kapott eredményben.
-
A riportereknek jó adag pimaszságra van szükségük, ha boldogulni akarnak.
Ken Follett