Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az én fejemben nincs szomorú és vidám, ezek a dolgok együtt léteznek a világban. A szomorúság számomra örömöt is jelent, hiszen mély érzelmeket ezekben az állapotokban lehet a legjobban megélni.

Kollár-Klemencz László
🎖️ Katonatiszt 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberi léttel kapcsolatban én nem gondolkodom olyan fogalmakban, hogy valami rossz. Lehet valami örömteli és lehet fájdalmas, lehet önmagamat segítő és lehet önmagamnak ártó, de mindegyik hozzám tartozik. Csernus Imre
  2. Minden érzelem valamifajta célt szolgál: a szomorúság, a harag, a bánat, a félelem ugyanúgy, mint az öröm vagy a nyugalom. Bár vannak érzelmek, amelyeket nem olyan kellemes átélni, mint a többit, ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak lennének. Az emberi lét része, hogy emóciók széles skáláját éljük át nap mint nap. Jönnek és mennek, és ha hihetetlennek is tûnik az adott pillanatban, a nehezek sem tartanak örökké.
  3. Sok a fájdalom, de az öröm is. A kettő közötti feszültség adja az élet lényegét. Nem tökéletes a világ, de valóságos. Az illúzió nem helyettesítheti. Inkább élek kemény, de valódi életet, mint a hazugságok édes életét. Karen Marie Moning
  4. Egyetlen érzés sem rossz. A szomorúság sem. A félelem sem. Még a negativitás sem. Nem az a lényeg, hogy megszabaduljunk a szomorúságunktól, hanem hogy kitágítsuk a horizontot, el tudjuk fogadni és szeretni tudjuk minden részünket. Nem az a fontos, hogy elkerüljük a sötétséget, és a fény felé orientálódjunk. Csak annyi fényt tudunk a világba hozni, amennyi sötétséget képesek vagyunk elfogadni és szeretni. Kyle Cease
  5. Örülök, hogy van miért szomorkodni, mert ettől élhetek igazán, tudod? Ettől lehetek ember, hiszen csak úgy lehetek igazán szomorú, ha előtte igazán boldog voltam. A jó és rossz együtt jár.
  6. Elfogadom, hogy éppen nincs jó napom, hagyom, hogy egy kicsit átfolyjon rajtam a szomorúság, hiszen ez is egy tapasztalás, és így vagyok teljes, egész. Mert nem lehet mindig fent az ember, és nem állandóan "hú, de happy" az élet.
  7. Tudom, hogy vannak rosszabb dolgok is az életben, mint amivel nekem kell megküzdenem. Értem én, hogy az élet tele van szarsággal. Azt viszont nem, hogy miért kéne jobban éreznem magam attól, ha erre emlékeztetnek. Nem hiszem, hogy valakinek a fájdalma vagy a bánata kapcsán kifejezett őszintesége rossz dolog lenne, csupán azért, mert valaki más a világban szintén bánatos.
  8. Boldogság vagy boldogtalanság? Magam sem tudom. Csak egy dolog van, amit tudok. Ha jól meggondoljuk, az emberek lehetnek boldogok, és egyúttal boldogtalanok is. Genki Kawamura
  9. Nincs ezen a földön sem boldogság, sem boldogtalanság, a két fogalmat csak összehasonlítani lehet. Csak aki a legnagyobb fokú boldogtalanságot átérezte, az tudja átérezni a legnagyobb boldogságot is. Alexandre Dumas
  10. Létezik törvényes és törvénytelen, lehet vidám vagy szomorú, gazdag vagy szegény, élő vagy halott, de jó vagy rossz nincs. Az élet folyik a maga medrében és sodorja vele az eseményeket.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat