Ugrás a tartalomra
Egyetlen érzés sem rossz. A szomorúság sem. A félelem sem. Még a negativitás sem. Nem az a lényeg, hogy megszabaduljunk a szomorúságunktól, hanem hogy kitágítsuk a horizontot, el tudjuk fogadni és szeretni tudjuk minden részünket. Nem az a fontos, hogy elkerüljük a sötétséget, és a fény felé orientálódjunk. Csak annyi fényt tudunk a világba hozni, amennyi sötétséget képesek vagyunk elfogadni és szeretni.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor félelmet vagy negativitást érzünk, ne küzdjünk ellenük és ne ítéljük el magunkat miattuk. Ehelyett fogadjuk el és teljes mértékben éljük át ezeket az érzelmeket, hogy fennakadás nélkül keresztüljuthassunk rajtuk.
Anita Moorjani
-
Minden érzelem valamifajta célt szolgál: a szomorúság, a harag, a bánat, a félelem ugyanúgy, mint az öröm vagy a nyugalom. Bár vannak érzelmek, amelyeket nem olyan kellemes átélni, mint a többit, ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak lennének. Az emberi lét része, hogy emóciók széles skáláját éljük át nap mint nap. Jönnek és mennek, és ha hihetetlennek is tûnik az adott pillanatban, a nehezek sem tartanak örökké.
-
A szomorúságnak is van létjogosultsága. Nem kell azonnal megszüntetni, beleengedhetjük magunkat. Jó, ha néha elcsendesedünk, és a rossz érzéseknek is helyet adunk.
Marijke ten Cate
-
Nem szabad negatív dolgokra gondolni. Nem úgy kell kívánni, hogy jaj, csak ne történjenek meg velem különböző dolgok. (...) Ne azt mondjuk, hogy csak ne legyek beteg, hanem azt, hogy egészséges szeretnék lenni.
-
Ne féljünk attól, hogy nem jól csinálunk valamit, vagy nem vagyunk elég jók! Az ilyen jellegû félelem teljesen alaptalan. Az élet nem arról szól, hogy mindent jól csináljunk, megtaláljuk a helyes választ a nagy kérdésekre (vagy akár a kicsikre), elolvassuk az összes arra érdemes könyvet, elvégezzük a megfelelő tanfolyamokat, vagy mesterektől tanuljunk. Ahogyan arról sem, hogy voltak-e mély, spirituális élményeink, sikerült-e módosult tudatállapotba kerülnünk, vagy tömegek spirituális guruja voltunk-e. (...) Az egyetlen dolog, ami számít, hogy hagyjuk magunkat annak lenni, akit vagyunk! Ilyen egyszerû! Legyünk önmagunk - az igazi, valódi énünk! Legyünk a szeretet, ami vagyunk. Ragyogjon a fényünk a lehető legfényesebben! És amíg tart, ne felejtsük el élvezni az utazást, és jól érezni - nagyon jól erezni magunkat!
Anita Moorjani
-
Én szeretem a karácsonyt. Tudom, hogy manapság mindenki csak az ajándékokat látja benne, meg azt mondják, hogy máskor is ki kell mutatni a szeretetet, de miért ne lehetne egy ünnep, amikor tényleg elfelejtünk minden problémát, és csak a szépre és jóra gondolunk? Igenis kell egy olyan nap, amikor a legapróbb kis negatív érzést is kitöröljük a szívünkből.
-
A magány nem egyenlő a magányossággal. Az egyedüllét nem negatív állapot. Ha erre vágyunk, még nem jelenti, hogy depressziósak, antiszociálisak vagy szomorúak vagyunk, csak azt: elég öntudatosak, és felmértük, hogy egy kis szünetre van szükségünk, hogy elszakadjunk a forgalom zajától, a gyerekzsivajtól, a virtuális világtól és attól a belső hangtól, amely folyton azt hajtogatja, tévedünk, rosszul csináltunk valamit, vagy jobban is mehetne.
-
A külvilágból se utasíts el semmit; ne gyûlölj, ne irtózz, ne undorodj. Ha valami iránt ellenszenvet érzel, ez annak a jele, hogy nem ismered eléggé. Mind az, ami a világban szenny, csak hozzád való vonatkozásban szenny és nem önmagában; húzódj ki belőle és már nem szenny többé, hanem semleges jelenség.
Weöres Sándor
-
Az én fejemben nincs szomorú és vidám, ezek a dolgok együtt léteznek a világban. A szomorúság számomra örömöt is jelent, hiszen mély érzelmeket ezekben az állapotokban lehet a legjobban megélni.
Kollár-Klemencz László
-
Amikor a szükséges szenvedéseinket el akarjuk kerülni, rengeteg szükségtelen, fölösleges szenvedésnek adunk teret. Hatalmas önámítássá válhat a pozitív érzések, a pozitív életfilozófia hangsúlyozása, ha azt arra használjuk, hogy akkor is jól érezzük magunkat, amikor az volna a természetes, hogy negatív érzéseink legyenek, és valami fájjon. A valódi reményt és életigenlést az jelenti, ha van bátorságunk rosszul lenni, ha annak itt van az ideje.
Pál Ferenc