Az én szememben az emberi természet legtragikusabb vonása, hogy hajlamosak vagyunk elhalasztani az életet. Mindannyian egy csodálatos rózsalugasról ábrándozunk, amely a látóhatár szélén virul - ahelyett, hogy élveznénk az ablakunk alatt nyíló rózsákat.

Kapcsolódó idézetek

1. Hív szívünk csendesebb intésit nem halljuk Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk, Messzebb járnak szemeink; Bámulva kergetjük álmunk tarka képét, Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét, S későn hullnak könnyeink. Berzsenyi Dániel
2. Az emberek csukott szemmel utaznak a reménytelenségbe, én meg kibámulok az ablakon, és arról ábrándozom, hogy valaki felemeli ennek a mocskos szerelvénynek a tetejét, kiemel innen, és elvisz messzire, ahol megszûnik ez az életem, és elkezdődik egy másik, ami sokkal, de sokkal jobb ennél. Szentesi Éva
3. A várakozás... az a legrosszabb. Állandóan azon rágódni, mi történik még. És hogyan? És várni, hogy megtörténjen. Agatha Christie
4. Borzasztó lenne életünk végén visszatekinteni, és legnagyobb sajnálatunkra csak rossz dolgokat, elszalasztott alkalmakat és elmulasztott lehetőségeket látni. Audrey Hepburn
5. Az élet az elszalasztott lehetőségek láncolata. (...) Az ember csak ámul és bámul, amikor elviharzik mellette a lehetőség, pedig talán csak a kezét kellene kinyújtania és nyakon ragadnia, de valahogy ezt mégsem teszi meg. Csak ül és bámul, tehetetlenül, tétlenül, elkeseredetten. De ez még mindig semmi! Olykor az is megesik, hogy a boldogság az ölébe hull, s akkor rémül meg csak igazán: most mit kezdjen vele?
6. Néha éppen csak azt nem látjuk, ami a szemünket szúrja ki. (...) Ilyen az emberi természet. Cassandra Clare
7. Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt. Nem fordul felénk a szerencse, sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltûnhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk. Carl Gustav Jung
8. Az ember szomorú kiváltsága, hogy nem képes megszabni életének útját. Annyit tehet, hogy megáll, amikor a végzet szólítja, remélve, hogy lesz elég bátorsága válaszolni.
9. Az élet kegyetlen. Remény és boldogság mulandó ábránd, csak arra jó, hogy az elkerülhetetlen tragédiákat még gyötrelmesebbé tegye. Robin Cook
10. Az emberi élet (...) szünet nélküli megcsalt remények, kijátszott fáradozások s eldûlt munkálódások rövidebb vagy hosszabb lánca. A bizatlankodás, bátortalan lét mindenütt keseríti földi pályánkat, hanem ez emberi sorsunk, melyet elszánással tûrnünk kell, s azon okbúl tûrnünk is lehet, mert annak kellemetlen súlyát felettébb könnyítnünk hatalmunkban van. Széchenyi István