Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az építészet is úgy keletkezett, mint akármelyik írás. Ábécének indult. Felállítottak egy követ, ez volt a betû, ahány betû, annyi jel, és minden jelen egy-egy gondolatcsoport, mint oszlopfő az oszlopon. Így tettek az ősi népfajok, mindenütt, egyazon időben, az egész föld kerekén.

Victor Hugo
🔮 Jövőkép 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ősidőkben, amikor beszélni kezdtünk, minden szó, amit az ősember először kimondott, költészet volt, és költészet az egész nyelv. Most már mechanikusan használjuk, de annak idején minden szó előszöri kimondása, megjelenése a közösségnek a költészete volt. Kiss Benedek
  2. Ha jól belegondolsz, el kell ismerned, hogy a világ minden története alapjában véve csupán néhány betûből áll. A betûk mindig ugyanazok, csak az összeállításuk változik. A betûkből szavak állnak elő, a szavakból mondatok, a mondatokból fejezetek, és a fejezetekből történetek. Michael Ende
  3. Minden, amit valaha emberkéz alkotott, egyetlen aprócska gondolatként indult. Ebből nőtt ki aztán az út, amely elvezetett a láthatatlantól a láthatóig.
  4. Az emberek azért szeretik az építészetet, mert az nem zárkózik a múzeumok és könyvtárak falai közé, mint a többi mûvészet - az irodalom, a festészet, a szobrászat. Ez az egyetlen, évezredek óta szem előtt levő mûvészet, melyben az alkotó szellem a kő nyelvén szól. Konsztantyin Melnyikov
  5. Az építészet (...) kollektív mûvészet, nem csak azért, mert másoknak épít, de maga a tervezés, az építkezés is csapatmunka. Társadalmi összjáték.
  6. Van egy Isteni Szöveg! És az ember egész evolúciójának csupán egyetlen feladata van - ezt a be nem fejezett Teremtést olyan állapotba juttatni, amikor az, mármint az emberiség, megtanulja olvasni. És ennek a feladatnak teljesítése érdekében hozták létre az összes ábécét, az összes jelet, kódot, tulajdonképpen még a kottát is! Ljudmila Ulickaja
  7. A civilizációk nemzedékről nemzedékre nagy emlékmûveket kezdtek építeni, annak tudatában, hogy nem élik meg, hogy elkészüljenek. A hagyatékukkal azt üzenik: "Ezt alkottuk, amikor itt voltunk. Magunknak és nektek." Tim Marshall
  8. A teremtés folyamatos. Minden egyes alkalommal, amikor valaki hosszasan vagy tartósan gondol valamire, egyben teremt is. Egészen bizonyos, hogy gondolatai nyomán előbb-utóbb megvalósul valami.
  9. A rítus a szakrális játékból nőtt ki; a költészet a játékban született, és mindenkor a játék táplálta; a zene és a tánc színtiszta játék volt. A bölcselet és a filozófia azokban a szavakban és formákban találta meg a maga kifejezését, amelyek vallási disputákban születtek. A háborúskodás szabályai és a nemesi élet konvenciói játékalakzatokra épültek. Végül is meg kell tehát állapítanunk azt, hogy a civilizációt, korai korszakaiban, játszották. Nem úgy jön a játékból, mint ahogy egy csecsemő az anyaméhből: a civilizáció játékban és játékként születik, és sohasem hagyja el azt. Johan Huizinga
  10. Az írás maradandóvá rögzíti a közlést. A betûkbe zárt gondolat, kérés, panasz vagy érzés nem enyészik el pillanatok alatt, mint a mindenkori jelenben keletkező és rögtön a múltba hulló emberi cselekvés: a beszéd. Ezért érzünk fokozott felelősséget minden egyes szó papírra vetésekor. Egy-egy meggondolatlan, az indulat hevében született írásmû sok későbbi kellemetlenség forrása lehet.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat